NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

A kis pártokon múlhat minden

Nagyobb a választási kedv Horvátországban, mint 4 évvel ezelőtt. Délelőtt a jogosultak 21,5 százaléka ment el szavazni, 4 éve ez az arány 17 százalék alatt volt. Az elemzők szoros eredményre számítanak, a két nagy pártcsoport támogatottsága fej fej melletti. A Hír Televíziónak a Jutarnji list szakújságírója azt mondta: nem a migránsügy fogja eldönteni a választások kimenetelét.

  • 2015. november 08., vasárnap 16:05
Vágólapra másolva!

A horvátoknak először lesz új kormányuk azóta, hogy 2013-ban csatlakoztak az EU-hoz. A legtöbb felmérés hibahatáron belüli különbséget mért az eddig kormányzó szociáldemokraták és a bevándorlásellenes, keresztény-patrióta kampányt folytató jobboldal között.

„Elégedett vagyok azzal, ahogy az előző négy évben szolgálni tudtam az országomat, gazdasági, nemzetbiztonsági kérdésekben. A kampány durva volt, a menekültügy és a gyűlöletbeszéd volt a fő téma, de a HDZ-t régóta a gyűlöletről ismerjük. Remélem, képesek leszünk nyerni és tovább vezethetjük Horvátországot” – mondta az eddig kormányzó balközép jelölt, Zoran Milanovic.

A kormány szerint idén 300 ezer menekült haladt át Horvátországon. A jobbközép ellenzék tőlük védené meg az országot.

„Biztos, hogy mi fogunk nyerni, majd meglátja! Optimista vagyok. Sokan mennek el szavazni, ami nekünk kedvez, és az emberek ki fogják fejezni, hogy Horvátország jobbat érdemel az eddigieknél” – nyilatkozta a jobbközép ellenzék vezetője, Tomislav Karamarko.

A horvát jobboldalnak jó kapcsolata van a Fidesszel, menekültügyben is többször tárgyaltak. A horvátországi kis pártokkal viszont nincs jó viszonyuk, ezért megfigyelők szerint koalíciós kormányt nehezebben tudnának alakítani, mint a baloldal.

„Az alapkérdés az, hogyan fogják látni az emberek a belpolitikai helyzetet: a HDZ-re fognak-e szavazni, akik az ideológiai kérdéseket helyezik előtérbe vagy a szociáldemokratákra, akik még többet akarnak nyitni a gazdaságon. Minden közvélemény-kutatás a választások előtt azt mutatta, hogy fej fej mellett állanak a pártok, ha valakinek van egy jó tippje, hogy ki fog nyerni, az egy lottóötöst érne. Jelen helyzetben egy új forgatókönyv van Horvátországban, olyan, amilyet még nem láttunk az elmúlt 25 évben, hogy a kis pártok lesznek a választások királycsinálói” – mondta el a Hír TV-nek Zeljko Trkanjec, a Jutarnji list külpolitikai szerkesztője.

A választás egyik fontos kérdése volt az is, hogy ki hogyan lendítené fel a turizmust, ez az iparág ugyanis 2008 óta recesszióban van, azóta a horvát GDP 13 százalékkal csökkent.