

A rendszerváltozás utáni első köztársasági elnököt az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra.
Göncz Árpád a végakaratában rendelkezett arról, hogy ne a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben temessék el, és a szertartáson ne mondjanak beszédet állami és kormányzati vezetők. Az elhunytat az egykori rabtárs, Mécs Imre és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatja. A temetésen Orbán Viktor és Áder János is jelen lesz.
A szertartáson beszél Mécs Imre. Göncz Árpád egykori rabtársa a gyászoló családdal csütörtökön állapodott meg abban, hogy személyes hangvételű búcsúbeszédet mond a temetőben. Az SZDSZ-es, majd MSZP-s parlamenti képviselő később a Kossuth téren a teljes beszédét megtartja. Közleményében úgy fogalmaz, ekkor kitér az égető nemzeti problémákra.
Rendkívüli járatok és nagyobb buszok indulnak az Óbudai temetőbe, hogy mindenki eljusson Göncz Árpád délutáni temetésére. A BKK közlése szerint ugyanis várhatóan rengetegen búcsúztatják majd az egykori államfőt. Egyebek között meghosszabbított útvonalon közlekedik a 17-es villamospótló, 218B jelzéssel pedig külön buszjárat áll forgalomba a Szentlélek tér és az óbudai autóbuszgarázs között. A 160-as és 260-as vonalon pedig több autóbuszt forgalomba állítanak.
Folyamatosan, hatalmas tömegben érkeznek az emberek az Óbudai temetőbe Göncz Árpád gyászszertartására, mondta el a helyszínről 14 órakor a Hír TV tudósítója. Emlékeztetett, a sajtóban az jelent meg, hogy Szabó Gábor „Tuareg”, aki a kormányellenes demonstrációival vált ismertté, aktivisták segítségével szeretné majd megakadályozni azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Áder János köztársasági elnök hivatalos politikusként bejuthasson a szertartásra. A temető környékén hatalmas a rendőri készültség.