NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Horvátországban regisztrált útlevél a merénylet helyszínén

Horvátországban regisztrált útlevél a merénylet helyszínén

Horvátországban regisztrálták azt a szíriai útlevelet, amit a párizsi merényletek egyik helyszínén találtak meg a rendőrök. A francia ügyészség azt még nem erősítette meg, hogy az egyik öngyilkos merénylőé volt-e. Egyelőre annyit tudni, hogy három együtt dolgozó terroristacsoport állhat a párizsi merényletek mögött. A péntek éjszakai összehangolt terrorcselekményeknek 129 halálos áldozata van, magyarok nem haltak meg a támadásban.

  • 2015. november 15., vasárnap 10:05
Vágólapra másolva!

A 29 éves, algériai származású Omar Ismail Mostefai nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. A titkosszolgálatok tudtak radikális iszlamista nézeteiről, de ennek ellenére terrorellenes vizsgálat nem folyt ellene. A hatóságok feltételezik, hogy tavaly Szíriába utazhatott, de ezt még nem tudták megerősíteni.

A nyomozók a Bataclan klubban találták meg az egyik ujjbegyét, amely alapján azonosítani tudták. „Az illető már ismert volt a hatóságok előtt, kisebb bűncselekményeket követett el 2004 és 2010 között, de soha nem volt börtönben” – jelentette be Francois Molins párizsi ügyész.

Több helyszínen volt támadás, a stadionon kívül éttermeknél és szórakozóhelyeken is. A legtöbb áldozat a Bataclan klubban volt, ahol egy rockzenekar játszott, mintegy ezer vendég előtt. Itt fegyveresek lövöldöztek perceken keresztül, túszokat ejtettek, majd felrobbantották magukat.

A hét merénylő három csoportra osztva hajtotta végre az összehangolt támadásokat. Kalasnyikovok és testre erősített robbanószerkezetek voltak náluk. A kormány szerint Franciaország hadban áll. A miniszterelnök közölte, hogy folytatják az Iszlám Állam elleni támadásokat Szíriában, amit nagyon jól szervezett ellenségnek nevezett.

Hírvilág
A párizsi merényletsorozattal és a nyomozás legfrissebb részleteivel foglalkozik a Hírvilág külpolitikai magazinunk is, este fél 8-kor.

„Annyit szeretnék mondani, hogy hadban állunk. Ezt mondta korábban az elnök úr is. Ez egy háborús cselekmény volt, amelyet dzsihadisták aprólékosan megterveztek. Nyár óta öt másik terrorcselekményt hiúsítottunk meg. Soha nem mondtuk, hogy nincs kockázat. Mindig mondtuk, hogy bármikor lehet egy másik támadás” – nyilatkozta Manuel Valls francia miniszterelnök.

A bevándorlásellenes Nemzeti Front vezére határozott válaszlépéseket követel. „Franciaország és a francia nép nincs többé biztonságban, kötelességem, hogy ezt közöljem. Létfontosságú, hogy sürgős válaszintézkedéseket hozzunk. Franciaországnak el kell döntenie kik a szövetségesei és kik az ellenségei. Azok az országok az ellenségeink, amelyek jó kapcsolatot ápolnak a radikális iszlámmal” – jelentette ki Marine le Pen.

Franciaországban rendkívüli állapotot hirdettek és visszaállították a határellenőrzéseket. Párizs utcáira 1500 egyenruhást vezényeltek ki a támadások után.

Belső terroristák, külső támogatókkal?

Nagyobb előkészület és helyismeret nélkül nem lehet egy ilyen szintű terrortámadást végrehajtani, mondta Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő a Hír TV-nek. Ezt támasztja alá az is, hogy feltehetően belgiumi csoportok is részt vettek az akciókban a franciák mellett. Az önmagukat felrobbantó merénylők lehettek szíriaiak, de a kitervelők, a fegyveres elkövetők valószínűleg belgák, illetve franciák voltak. A biztonságpolitikai szakértő szinte kizártnak tartja azt, hogy aki első alkalommal érkezett Európába, az egy ilyen szintű terrorakciót végre tudjon hajtani. Feltehetően belső terroristák, külső támogatók lehettek, tette hozzá.

Tálas szükségesnek érzi a szigorított terrorkészültséget Magyarországon is, ennek ellenére a magyar terrorfenyegetettségre vonatkozóan nem növekedett az esély. Mint ismert, a „B” szintű terrorfenyegetettség emelt szintű rendszerének bevezetéséről döntött az elmúlt nap a nemzetbiztonsági kabinet munkacsoportja.

Három embert tartóztattak le a brüsszeli razziákban

Szombat két nagyszabású akciót hajtottak végre a terrorellenes erők Brüsszelben délután, illetve kora este. Összesen három embert tartóztattak le, számolt be a Hír TV brüsszeli tudósítója. Ők kapcsolatba hozhatók azzal a személlyel, akinek a bérelt kocsiját megtalálták Párizsban. A nyomozás a járműben talált parkolójegyek alapján indult el, amelyek Brüsszel, elsősorban muszlimok lakta negyedébe szóltak – itt nagyon erős a szélsőséges nézeteket vallók tábora.

Belgiumból egyébként mintegy négyszáz ember csatlakozott eddig az Iszlám Államhoz, a hatóságok tudomása szerint. A belga miniszterelnök és belügyminiszter is azt közölte, Belgium hadat üzen az Iszlám Államnak, és háborúban áll. Jelenleg további kapcsolatokat próbálnak feltárni a helyi hatóságok, elképzelhető, hogy folytatódnak a rajtaütések. Brüsszel utcáin is érzékelhetően több a rendőr, a pályaudvaron, repülőtereken megjelentek a speciális rendőri alakulatok is.

Ezt a muzulmán országoknak kell elintézniük

A párizsi terrorcselekmények után sem várható a nemzetközi erők katonai áttörése Szíriában az Iszlám Állam ellen – a biztonságpolitikai szakértő szerint. Tálas Péter azt mondta: amíg nem muzulmán országok lépnek fel a dzsihadista szervezet ellen, addig az Iszlám Állam arra fog hivatkozni, hogy támadás érte a muszlim vallást, és meg fogja torolni a katonai akciókat. A biztonságpolitikai szerértő kiemelte: az Iszlám Állam a felelős a párizsi merényletekért, és nem a növekvő migrációs nyomás miatt érte terrortámadás Franciaországot.

„Két dolgot mindenképp le kell szögezni: attól, hogy az Iszlám Állam mondjuk migránsok között juttatja be a terroristákat, attól nem a migránsokra kell haragudni, hanem az Iszlám Államra, tehát nem a migránsok lesznek a mi ellenfeleink, hanem azok, akik ezeket az embereket odatették. Természetesen biztos lesz egy olyan politikai diskurzus, amin elsősorban a migráció és a menekültkérdés felé tolja el ezt az egész mostani párizsi ügyet, én azonban erősen kettéválasztanám, migránsok nélkül is lehetséges terrortámadás, korábban is voltak ilyenek, és nem nagyon visz közelebb a dolgok megoldásához” – hangsúlyozta Tálas Péter.

A Hír TV által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő azt is elmondta, hogy nem tartja egyértelmű hibának, hogy bár a hatóságok tudtak az azonosított támadó radikális iszlamista nézeteiről, mégsem indult terrorellenes vizsgálat ellene. Tálas Péter elmondása szerint Franciaországban, de akár Belgiumban nagyon sok olyan radikálist kell megfigyelnie a belbiztonsági szerveknek, akik potenciálisan ilyen elkövető csoportokhoz csatlakozhatnak – Franciaországban ötezer főre teszik a számukat. „Azt gondolom, hogy a francia biztonsági apparátusnak nem volt akkor lehetősége, és nem is lesz”, hogy mindenkit kiszűrjenek.

A hadsereg jelen van

Nagy a rendőri készültség a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. Tudósítónk beszámolója szerint csoportosan járőröznek az egyenruhások. A rendőrök munkáját a katonák is segítik. Stábunk szerint az utasfelvétel zökkenőmentes, az utasok ellenőrzésén nem szigorítottak.