NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Menekültként érkezhetett az egyik merénylő

Menekültként érkezhetett az egyik merénylő

Feltehetően menekültnek álcázva jutott be Európába az egyik párizsi öngyilkos merénylő. A CNN francia politikusokra hivatkozva azt állítja, hogy a férfi ujjlenyomatait megtalálták az útlevelén. Hamis papírokat több merénylőnél is találtak a hatóságok. A péntek éjszakai összehangolt terrorcselekményeknek 129 halálos áldozata van. Az uniós belügy- és igazságügy-miniszterek pénteken tanácskoznak a párizsi merényletről.

  • 2015. november 15., vasárnap 15:59
Vágólapra másolva!

A Pici Kambodzsa nevű étterem tulajdonosának beszámolója szerint a támadás legfeljebb egy percig tartott, a vendéglátóegység előtt a megemlékezők virágokat helyeztek el, az ablakokon még ma is látszódnak a golyónyomok.

Fotó: AFP

Egy autóból nyitottak tüzet a vendégekre, csak itt majdnem húszan vesztették életüket. A hatóságok megtalálták a merénylők autóját Párizs egyik keleti külvárosában, hét gépfegyverrel a hátsó ülésen, ami a nyomozók szerint felveti a gyanút, hogy többen elmenekülhettek.

Hírvilág
A párizsi merényletsorozattal és a nyomozás legfrissebb részleteivel foglalkozik a Hírvilág külpolitikai magazinunk is, este fél 8-kor.

Az egyik öngyilkos robbantó holtteste mellett szíriai útlevelet találtak. A szerb belügyminisztérium szerint a dokumentum tulajdonosát október hetedikén regisztrálták a presevói határátkelőn, a horvát sajtó pedig arról számolt be, hogy Opatovacban is felvették az adatait, majd azután Magyarországon is áthaladhatott. Azt a francia ügyészség még vizsgálja, hogy az útlevél a merénylőé volt-e.

Tálas Péter szerint nem lehet kizárni, hogy a terroristák egy része a menedékkérőkkel érkezett Európába, de valószínűbb, hogy a támadás szervezői már régebb óta Európában voltak. „Szinte kizárt, hogy bárki, aki idézőjelben szinte szűzen, első alkalommal jön Európába, az végre tud hajtani egy ilyen merényletet. Itt úgynevezett home grown, tehát belső terroristák és külső támogatók lehetnek, akik jól szervezettek” – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Fotó: AFP

Az első robbanás a pénteki német–francia futballmérkőzés közben történt. Itt két merénylő próbált bejutni a stadionba, de biztonságiak kiszúrták őket, ezért a bejáratoknál robbantották fel magukat.. A legtöbb áldozat a Bataclan klubban volt, ahol egy rockzenekar játszott. Itt a fegyveresek lövöldöztek perceken keresztül, túszokat ejtettek, majd felrobbantották magukat. A hét merénylő három csoportra osztva hajtotta végre az összehangolt támadásokat.

Egyelőre csak egyiküket azonosítottak. A 29 éves, algériai származású Omar Ismail Mostefai nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. A titkosszolgálatok tudtak radikális iszlamista nézeteiről, ennek ellenére terrorellenes vizsgálat nem folyt ellene. A hatóságok feltételezik, hogy tavaly Szíriába utazhatott, de ezt még nem tudták megerősíteni. A nyomozók a Bataclan klubban találták meg az egyik ujjbegyét, arról vettek lenyomatot. Több rokonát is őrizetbe vették.

„Az illető már ismert volt a hatóságok előtt, kisebb bűncselekményeket követett el 2004 és 2010 között, de soha nem volt börtönben” – mondta a párizsi ügyész, Francois Molins.

A kormány szerint Franciaország hadban áll. „Annyit szeretnék mondani, hogy hadban állunk. Ezt mondta korábban az elnök úr is. Ez egy háborús cselekmény volt, amelyet dzsihadisták aprólékosan megterveztek” – mondta a francia miniszterelnök, Manuel Valls.

Fotó: AFP

Nicolas Sarkozy volt államfő Francois Hollande-dal folytatott egyeztetése után az uniós bevándorláspolitika új alapokra helyezését sürgette. „Európának össze kell szednie magát, és új bevándorláspolitikát kell kialakítani. Természetesen nincs párhuzam a kettő között, de a probléma létezik. Együtt kell leküzdenünk a kihívást, amit a szíriai helyzet okozta migráció jelent” – mondta a volt francia elnök, Nicolas Sarkozy.

A bevándorlásellenes Nemzeti Front vezére határozott válaszlépéseket követel a kormánytól. „Franciaország és a francia nép nincs többé biztonságban, kötelességem, hogy ezt közöljem” – Marine Le Pen, a nemzeti front elnöke.

Franciaországban rendkívüli állapotot hirdettek és visszaállították a határellenőrzéseket. Párizs utcáira 1500 egyenruhást vezényeltek ki a támadások után.

Nem érezhető feszültség

Mondható, hogy nem érezhető különösebb feszültség Párizsban, az emberek az utcákon ugyanúgy időznek, mint a pénteki terrorcselekményeket megelőzően tették, mondta el tudósítónk, Borbély Tamás a francia fővárosból. Munkatársunk a délutáni órákban a Köztársaság térről tudósított, ami a metorpolis szívének számít, ott megállnak egy-egy percre az emberek, emlékeznek, leróják kegyeletüket.

Ígéret amerikai részről

Az Iszlám Állam felszámolására irányuló erőfeszítések megkétszerezését ígérte az amerikai elnök a G20-csoport törökországi csúcstalálkozóján. A házigazda török elnök kollektív biztonsági kockázatnak nevezte a terrorveszélyt, ami ellen közös fellépést szorgalmazott.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke döntő jelentőségűnek nevezte Nyugat és Oroszország szorosabb együttműködését. A kétnapos G20-as csúcsértekezlet központi témája eredetileg a fenntartható fejlődés lett volna, de a párizsi események miatt módosult a napirend.

Az erőszak nem old meg semmit

A katolikus egyházfő szerint az erőszak és gyűlölet nem oldja meg az emberiség problémáit. Ferenc pápa a Szent Péter téren összegyűlt hívőkhöz fordulva fájdalmának adott hangot a párizsi támadásokkal kapcsolatban és testvéri részvétét fejezte ki a francia elnöknek és Franciaország összes polgárának, valamint az áldozatok családtagjainak és a merényletek sérültjeinek.

A szentatya az „emberi méltóság mérhetetlen megsértésének” nevezte a terrorista merényleteket, és néma imára szólította fel a Szent Péter téren lévőket Franciaországért, Európáért és az egész világért.

Így szavatolható a biztonság – tüntetést szervez a Jobbik

Bevándorlóellenes tüntetést hirdetett szerdára a Jobbik az Európai Bizottság budapesti kirendeltsége elé . Mirkóczki Ádám, a párt országgyűlési képviselője azt mondta: a párizsi terrortámadás jelzi, hogy eljárt az idő a migránskvóta elleni aláírásgyűjtés felett. Berlin és Brüsszel bevándorláspolitikája megbukott, Magyarország biztonságát pedig csak egy ügydöntő népszavazással lehet szavatolni.

„Valószínűsíthető, hogy a párizsi merénylők közül többen a Balkán és Magyarországon keresztül érkeztek meg Párizsba, és az is kijelenthető, sajnos, hogy a bevándorlás és a terrorizmus most már kéz a kézben jár. Nem azért, mert minden bevándorló terrorista lenne, hanem azért, mert a terroristák nagyon könnyen ki tudják használni és sajnos ki is használják ezt az elképesztő bevándorlási hullámot, ugyanakkor az elkeseredett migránsok nagyon könnyen radikalizálhatók” – mondta Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő.

Egy szál virág és egy mécses

Orbán Viktor is lerótta kegyeletét a párizsi merénylet áldozatai előtt a budapesti Francia Intézetnél. A miniszterelnök egy szál virágot és egy mécsest helyezett el az épületnél. A kormányfő társaságában mások mellett jelen volt Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki négy éven át volt Magyarország párizsi nagykövete, valamint Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, és Franciaország budapesti nagykövete is.

Belgiumból érkeztek

Közben a francia rendőrség körözést adott ki a terroristák egyetlen életben maradt, menekülésben lévő tagja ellen. A 26 éves Abdeslam Salah Brüsszelben született. Ő bérelhette azt a fekete autót, amellyel a merénylők a Bataclan rendezvény-központhoz érkeztek. A rendőrség szerint a szökésben lévő férfi és két fiú testvére közvetlenül részt vett a merényletekben, és azok előkészítésében. A három férfi közül egyet Brüsszelben tart őrizetben a rendőrség, egyet pedig, mint öngyilkos merénylőt vasárnap azonosítottak a francia nyomozóhatóságok. Negyedik társuk menekültnek álcázva magát jutott el Franciaországba.

A rendőrség a terroristák segítőit is keresi. A belga hatóságok tegnap délután és este is több razziát tartottak Brüsszel egyik kerületében, eddig hét embert állítottak elő.

Megemlékezés

A párizsiak a Notre-Dame székesegyházban emlékeztek meg a pénteki támadás áldozatairól. A merényletsorozat halálos áldozatainak száma közben 132-re emelkedett. A sérültek száma több, mint 350, száz ember továbbra is súlyos állapotban van.

Napokkal a terrortámadás után – nemzetközi lapszemle.