
Csak nemzetközi összefogással és a külső határok védelmével oldható meg a menekültválság – Pintér Sándor szerint.
A belügyminiszter a Szlovéniába induló rendőrkontingens búcsúztatásán hangsúlyozta: Magyarország már megtapasztalta a migránsválságot, ezért is ajánlotta fel elsők között a segítségét Szlovéniának. A schengeni határ őrizetében ötven magyar rendőr vesz majd részt, akik szlovén kollégáikkal közösen járőröznek majd.
„Magyarország az unió egyetlen tagországa, amely a népvándorlás kihívásaira az európai jog, a schengeni elvárások alapján, a magyar törvények betartásával adta meg a választ. Törvényesen és eredményesen reagáltunk a törvénysértő kezdeményezésekre. Sikerünk alapja a törvényes, szakszerű, határozott és az arányok elvét betartó rendőri magatartás volt” – mondta a belügyér a búcsúztatáson.
Ismét a migránskérdésről tanácskoznak az uniós belügyminiszterek Brüsszelben. A tárcavezetők a súlyosbodó menekültválság lehetséges megoldási terveiről egyeztetnek és az eddigi eredményeket tekintik át. A menekültválság lesz a témája a szerdai afrikai és közel-keleti uniós csúcstalálkozónak is, amelyet Máltán rendeznek.