

Megosztja a brit kormányt az EU-tagságról szóló népszavazás. Miután David Cameron miniszterelnök bejelentette a referendum időpontját, több minisztere is nyíltan a kilépés mellett kezdett kampányolni. Cameron a Brüsszellel folytatott sikeres alkudozás után immár az Európai Unióban való maradás mellett kardoskodik, szerinte a távozás „ugrás lenne az ismeretlenbe”.
Bejelentette a népszavazás dátumát, egyúttal elkezdett a maradás mellett kampányolni David Cameron brit kormányfő. A szigetország lakosai június 23-án voksolhatnak arról, ki akarnak-e lépni az Európai Unióból, amelytől az ország nemrég komoly engedményeket kapott: a Brüsszellel kötött alku értelmében London többek között akár hét évig korlátozhatja az EU-s vendégmunkások szociális juttatásait. Nagy-Britanniában a felmérések szerint ugyanannyian támogatják a távozást, mint a maradást.
„Politikailag nagyon fontos, hogy Európa részei legyünk, de gazdaságilag még fontosabb. Létfontosságú, ha világszinten akarunk működni. Nagyon fontos, hogy Európa részei legyünk. Nagy-Britannia részeként semmi sem vagyunk. Azt gondoljuk, még mindig egy birodalom vagyunk, de ez természetesen nem így van” – véli egy londoni lakos.
Nemcsak a lakosság, maga a brit kormány is megosztott a kérdésben. Cameron kabinetjének számos minisztere nyíltan kampányol a távozás mellett, a kormányzó Konzervatív Párt 330 parlamenti képviselője közül pedig 144-en fognak a kilépésre szavazni – a The Times című lap szerint.
„A jelentések szerint a kormány több fontos tagja sem ért egyet Cameronnal, és Nagy-Britannia távozása mellett akarnak kampányolni. Ahogy sokan a pártja parlamenti frakciójából is. Cameron azt mondta, senkit sem fog megakadályozni abban, hogy amellett kampányoljon, amiben hisz” – mondja Damian Chalmers, az uniós jog professzora.
A párt egyik legmeghatározóbb politikusa, Boris Johnson londoni főpolgármester még nem közölte a döntését, Cameron most az ő meggyőzésén dolgozik. A miniszterelnök szerint: aki ott akarja hagyni az EU-t, az a populistákkal kerül egy táborba.
„Borisnak is azt mondanám, amit mindenki másnak: hogy nagyobb biztonságban vagyunk, erősebbek vagyunk, jobb nekünk az EU-n belül. Szerintem az a jövőkép, ahol olyanokkal fogunk össze, mint Nigel Farage, és ugrunk egyet az ismeretlenbe, rossz lépés hazánk számára. Ha Borisnak vagy másnak fontos, hogy el legyenek intézve az ügyeink, akkor erre az egyik hely az EU. Mint ahogy tagjai vagyunk a NATO-nak, az ENSZ-nek és az IMF-nek is” – érvelt a brit miniszterelnök.
David Cameron hétfőn a londoni parlamentben mond beszédet a népszavazásról, a referendum kampánya hivatalosan ezután kezdődik meg.