

Amerikai áldozatai is vannak a brüsszeli merényleteknek – jelentette be az amerikai külügyminiszter a belga fővárosban. John Kerry azért érkezett Európába, hogy kiálljon Belgium és a kontinens mellett. Közben hat embert tartóztatott le a belga rendőrség a keddi, 31 áldozatot követelő brüsszeli merényletekkel kapcsolatban. Egy jelentés szerint a rendőrség már decemberben ismerte a párizsi támadások főszervezőjének búvóhelyét, de a címet tartalmazó jelentés elakadt a rendőrkapitányságon.
Éjszakai razzia volt észak-Brüsszelben. A belga fővárosban hat embert tartóztattak le a rajtaütések során a keddi robbantásokkal összefüggésben. Két feltételezett támadót azonban továbbra is keresnek.
A hatóságok szerint erős a gyanú, hogy van kapcsolat a brüsszeli és a párizsi robbantások között. Az egyik öngyilkos merénylő, Najim Laachraoui készíthette a bombákat mindkét támadáshoz. A műszaki végzettségű férfi belga állampolgár volt, Brüsszelben élő családját is sokkolta, hogy mit tett. Bátyja szerint 2013-ban szakította meg velük a kapcsolatot, miután Szíriába utazott. Erről akkor értesítették a rendőrséget is.
„Nem hittem el, hogy ő volt. De ahogy az ügyvédem is mondta, nem választhatjuk meg a családtagjainkat” – nyilatkozta Mourad Laachraoui.
A belga belügyminiszter beismerte, hogy a hatóságok hibáztak. Törökország már tavaly értesítette Belgiumot, hogy az öngyilkos merénylő El Bakraoui testvérek egyik tagja megpróbált Szíriába utazni. A belga hatóságok nem vették komolyan a figyelmeztetést.
Közben a francia hatóságok elfogtak egy merényletre készülő terroristát Párizs egyik külvárosában. Azt egyelőre nem tudni, hogy kapcsolatban állt-e a párizsi vagy brüsszeli merénylőkkel.
„A műveletet egy fontos kihallgatást követően indítottuk meg. Ez tette lehetővé, hogy megakadályozzunk egy előrehaladott állapotban lévő merényletet Franciaország ellen. Az illetőt kihallgattuk, egy francia állampolgárról van szó” – árulta el Bernand Cazeneuve belügyér.
Az amerikai és az európai terrorellenes hatóságok szerint az Iszlám Állam újabb európai támadásokra készülhet. Az Europol vezetője a BBC-nek azt mondta, félő, hogy a dzsihadisták hálózata kiterjedtebb, mint korábban gondolták. Jelenleg ötezer európai állampolgárról tudnak, akik csatlakoztak a párizsi és brüsszeli támadásokat elkövető terrorszervezethez.