
Hamis állításokkal kampányol a baloldali ellenzék. Az interneten is terjesztett videofilmjük egy percben támadja az Orbán-kormány intézkedéseit, azonban a baloldali állításokat a KSH és az Eurostat adatai is cáfolják. A szocialisták nem válaszoltak arra, hogy kijavítják-e a valótlanságokat, a Bajnai-féle szövetség egyik vezetője pedig egy korábbi Tárki-felmérésre hivatkozva hitelesnek tartja az adatokat. A Fidesz szerint viszont ekkora blődséget még nem mondott a kampányban a baloldal.
Valótlan adatokkal kampányolnak az Orbán-kormány ellen a baloldali ellenzéki pártok. Az MSZP honlapján is látható összeállítás arról szól, hogy az állam percenként mennyit költ például közbeszerzésekre, oktatásra, egészségügyre vagy a közmunkások bérére.
„Ugyanebben a percben 4 magyar hagyja el a hazáját, hogy külföldön kezdjen új életet” – hangzik el például. Ha igaz lenne ez az adat, akkor ez azt jelentené, hogy évente több mint 2 millió magyar távozik az országból. Csakhogy az Eurostat statisztikái ezt nem támasztják alá, 2010-ben például csak 11 ezer magyar emigrált.
Ennek ellenére az Együtt–PM képviselőjelöltje, Karácsony Gergely hitelesnek tartja a videót. Elmondása szerint a Tárki adataira alapoznak, amelyek a fiatalok kivándorlási terveiről készültek. Továbbá figyelembe vették az osztrák és német statisztikákat. „Sajnos a magyar állam nem tart nyilván valódi statisztikákat” – tette hozzá.
Az MSZP továbbra is kizárólag írásban válaszol az újságírók kérdéseire, így nem tudtuk meg, hogy visszavonják-e a hazug videót. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ennél nagyobb blődséget még nem mondott az ellenzék az idei kampányban, hiszen a legtöbben nyelvtanulás céljából mennek külföldre, de vissza is jönnek. Azok száma pedig, akik véglegesen elhagyják az országot, nem jelentős.
„Ha ez igaz, hogy percenként négy ember hagyja el az országot, akkor ez azt jelenti, hogy jelen pillanatban Magyarországon csak másfél millió ember tartózkodik, sőt, hogyha még egy Orbán-kormány alakul, akkor annak a végére mintegy 6,5 millióan embernek kell bejönnie az országba ahhoz, hogy ne legyen itt senki. Én azt gondolom, hogy ezek ilyen komolytalan, és csak a kampány hevében eltúlzott bugyuta, egyébként komoly politikusokhoz és pártokhoz méltatlan nyilatkozatok, nem kell ezzel különösebben foglalkozni, és nincs is ennek jelentősége, egész egyszerűen nem igaz” – fogalmazott Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A videóban a magukat kormányváltó erőnek nevező baloldali pártok azt is állítják, hogy egy perc alatt 664 840, éves szinten 349 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből. A hivatalos statisztikák szerint azonban ez sem igaz, mivel 2010-ben 1384 milliárdot fordítottak a gyógyításra, két évvel később pedig ez az összeg már 1 424 milliárd forint volt. A KSH kimutatásai egyébként a kampányfilm oktatásra vonatkozó adatait is cáfolják.