
170 új munkahelyet teremt most, a jövőben pedig további 400-500-at a karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Központ. Ezt a miniszterelnök jelentette be az üzem átadó ünnepségén.
Orbán Viktor elmondta, a kormány, az észak-alföldi város hatmilliárdos adósságát vállalta át, a mostani beruházással pedig 12 milliárdos fejlesztést hozott. Hozzátette, céljuk, hogy minél több ipari parkot építsenek a jövőben, és Magyarországot a legiparosodottabb nemzetté tegyék. Kiemelte azt is, hogy míg az unión belül átlagban 15, addig Magyarországon 23 százalékos az ipari termelés részesedése a teljes nemzetgazdaságon belül. „Jóval az európai átlag fölött vagyunk, és ha hozzáteszem, hogy csak két ország van Európában, amelynél a nemzeti össztermékben az ipar nagyobb arányt foglal el, mint a magyarokéban, ez Németország és Csehország, de ők is csak egy orrhosszal vezetnek. A harmadik legiparosodottabb nemzete Európának ma a magyar. Komoly esélyünk van arra, hogy a következő négy év végén azt mondhassuk, hogy Európában a magyar nemzetgazdaság egészén belül az ipar adja a legnagyobb hányadot, vagyis Európa legiparosodottabb országának címéért is versenybe tudunk szállni” – szögezte le a miniszterelnök.