NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Közös indítványban jelölik az Országgyűlés vezetőit

Közös indítványban jelölik az Országgyűlés vezetőit a pártok, ebben egyezett meg többórás vita után a Fidesz, a KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP.

  • 2014. május 05., hétfő 21:28
Vágólapra másolva!

A baloldali ellenzék tiltakozása ellenére a jobboldali ellenzéki párt kitartott Sneider Tamás mellett. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a kormánypártok nem szerettek volna válogatni az ellenzéki jelöltek között.

– Mi nem kívánunk semmilyen formában az ellenzéki pártok között, a közöttük lévő vitában igazságot tenni. Én azt gondolom, hogy nem a kormánypártok feladata az, hogy az ellenzéken belüli vitákat eldöntsék. Ha közös indítvány alakul ki, az köt minket, mi értelemszerűen az abban szereplőket a parlament holnapi ülésén támogatni is fogjuk, hiszen a mindenki által aláírt megállapodás minket ugyanúgy köt, mint bármelyik másik frakciót – mondta Rogán Antal.

Az MSZP nem hajlandó megválasztani Sneidert

Az országgyűlési törvény szerint a házelnök, az alelnökök és a jegyzők jelöléséhez a parlamenti pártok egyetértése szükséges. A parlament vezetőiről egyesével szavaznak majd a képviselők az alakuló ülésen. Az MSZP elfogadta, hogy a jelölés joga a Jobbikot is megilleti, de a szocialisták bejelentették, hogy Sneider Tamást nem hajlandók megválasztani alelnöknek.

Az LMP bármelyik másik jobbikost elfogadná

Az LMP bármelyik másik jobbikos képviselő alelnöki jelöltségét támogatta volna Sneider Tamásé helyett. Schiffer András szerint így azonban az LMP sem választja majd meg a radikális párt jelöltjét. Az ökopárt társelnöke cinikusnak tartja, hogy a Fidesz nem tett semmit Sneider Tamás jelöltsége ellen.

– Ebben a helyzetben az erkölcsi mérlegelés ódiumát a legnagyobb kormánypárt nem háríthatja el magától. Éppen ezért a végén egy olyan javaslat született, hogy szigorúan a jelölési jogot tartjuk tiszteletben ebben az aláírt megállapodásban, tehát nem tekintjük a szocialista párt, vagy az LMP által elfogadott jelöltnek azokat, akik itt a papíron vannak. Bár előzőleg én magam már aláírtam például azt, hogy a házelnököt ugye megegyezéses jelöltként jelöljük és fenntartjuk a jogot, hogy a szavazásnál Sneider Tamás személyére nemet nyomjunk – mondta Schiffer András.

Az érintett szerint összeegyeztethető múltjával

Sneider Tamás szerint összeegyeztethető egykori mozgalmi hátterével, hogy az Országgyűlés alelnöke legyen. A jobbikos képviselő a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt sem cáfolta, hogy évekkel ezelőtt megütött egy cigány férfit. Szerinte ugyanakkor a baloldalnak nincs erkölcsi alapja megkérdőjelezni az ő jelöltségét.

– Ha nekem az a legnagyobb bűnöm, hogy 19 éves gyerekként megütöttem egy bűnözőt, akkor Gyurcsány Ferencről mit lehet mondani? Én nagyon örülnék, ha Gyurcsány Ferencnek és bármelyik másik szocialista politikusnak ez lenne a legnagyobb bűne. Nehogy már a szocialista párt mondja meg, ha létezik még ilyen egyáltalán Magyarországon, hogy ki legyen az alelnöke az Országgyűlésnek! – nyilatkozta a Hír TV-ben Sneider.

Gyurcsányék ott sem voltak, de tiltakoznak

A Gyurcsány-párt – frakció híján – nem vett részt a parlamenti pártok egyeztetésén. De Sneider Tamást a Demokratikus Koalíció sem szavazza meg – közölte a párt elnöke egy csepeli lakossági fórumon. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: nem nyújtanak kezet az újnáciknak. Gyurcsány Ferenc óvta a baloldalt attól, hogy a bedőljön a kormánypárti dicséreteknek.

– Nincs annál szörnyűbb, amikor a miniszterelnök megdicséri az egyelőre legnagyobb magyar baloldali párt elnökét, hogy milyen helyes fiú. Hát, dicsérjen meg téged az Orbán Viktor! Nem kell az ő dicsérete! Én azt szeretném, ha nagy tisztességgel, megbecsüléssel, de ellenfélként tekintene ránk. Azt szeretném, ha nem atyáskodva, leereszkedően beszélne, hanem úgy, ahogy azokról beszélünk, akiktől van mit tartanunk – fogalmazott a DK elnöke.