
Gyorsított eljárásban dönt a bíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatásáról, aki a szombati homoszexuális-felvonuláson felmászott az egyik menetet kísérő kamionra.
A demonstrálót a rendezvényen dolgozó biztonságiak szedték le a járműről és a helyszínen készített felvételek szerint brutálisan bántalmazták. A biztonságiakat csoportos garázdasággal gyanúsítják. Pintér Sándor a Hír Televíziónak azt mondta: jelentést kap a homoszexuális-felvonuláson történtekről. A belügyminiszter szerint az ügyről a rendőrség alapos információkkal rendelkezik, jelenleg a felvételek elemzése folyik a BRFK-n.
– A rendőrség rendelkezik azokkal az információkkal, képi felvételekkel, amelyek alapján pontos döntést fog tudni hozni.– Jelentést, információkat kér majd? Hiszen elég nagy sajtóvisszhangot kaptak az ott történtek.– Minden héten az országos rendőrfőkapitány jelentést tesz nálam a kiemelkedő ügyekről, így ez az ügy is elém fog kerülni – nyilatkozta a Hír TV-nek Pintér Sándor.
Ízléstelennek nevezte Balog Zoltán, hogy a hétvégi homoszexuális-felvonuláson a történelmi Magyarország címerét több transzparensen is sértő módon ábrázolták. Az emberi erőforrások minisztere a Hír TV-nek azt mondta, az egyik résztvevő megsértette a keresztény embereket azzal, hogy papi viseletben, kereszttel a nyakában állt az egyik kamionon.
– Keresztény emberként úgy gondolom, hogy ha a kereszt, a papi öltözet vagy a történelmi Magyarország térképe is ilyen módon van prezentálva egy rendezvényen, az nemcsak ízléstelen, hanem mélyen sérti azoknak az embereknek az érzéseit, akik számára a kereszt az egyik legfontosabb szimbólum az életükben.
A hétfő esti Magyarország élőben vendége volt a témában megnyilvánuló Rétvári Bence miniszterhelyettes és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke, Német Ferenc is. Tekintse meg a beszélgetést!