
A parlamentben ezúttal Répássy Róbert fideszes frakcióvezetõ-helyettes interpellálta a legfõbb ügyészt a Gresham-palota ügyében. A T. Ház két nem és egy tartózkodás mellett az õszi ülésszak kezdete óta elõször elfogadta a választ.
Répássy emlékeztetett, hogy egy amerikai cég százezer dollárt fizetett a Medgyessy Tanácsadó Kft-nek azért, hogy az V. kerületi önkormányzat szocialista képviselõi körében lobbizzon a Gresham-palota ügyében.
Felvetette, hogy megszüntették volna-e az eljárást, ha az ügy érintettje nem éppen a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Polt Péter válaszában leszögezte, hogy a vonatkozó törvények értelmében a történtek nem minõsülnek bûncselekménynek, ezért kellett a befolyással üzérkedés gyanújával indított nyomozást megszüntetni.
Répássy Róbert jelezte, hogy elfogadhatónak tartja a választ, de kíváncsi arra, hogyan vélekednek errõl képviselõtársai, ezért bár igennel fog szavazni, a jegyzõkönyv számára jelzi: nem fogadja el a választ. A parlament ezután gyakorlatilag egyhangúan fogadta el az interpellációra adott választ, 310 igen szavazattal három nem ellenében, és két tartózkodás mellett. A parlament õszi ülésszakán ez volt az elsõ olyan Polt Péterhez intézett interpelláció, amelyre a választ nem utasították el.
Répássy Róbert szerint 'kibújt a szög a zsákból': kiderült, hogy a kormánypártok kettõs mércét alkalmaznak a legfõbb ügyésszel szemben. A Fidesz frakcióvezetõ-helyettese hétfõi interpellációja után - az MTI jelentése szerint - újságíróknak úgy fogalmazott, hogy kétszínû, politikailag szelektív az MSZP magatartása, amikor a legfõbb ügyész interpellációkra adott válaszáról szavaznak a képviselõk. Répássy Róbert elmondta: míg az Orbán-kormányhoz kapcsolódó büntetõeljárásokra vonatkozó interpellációkra adott legfõbb ügyészi választ másfél éve sorozatosan leszavazzák a kormánypártok, most elfogadták Polt Péter válaszát, amikor a saját miniszterelnökük ügyében hozott döntést ismertette. A fideszes politikus szerint ez azt mutatja, hogy eddig sem szakmai törvényességi okból, hanem politikai okból támadták a legfõbb ügyészt.
(index)