NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHírtv - Archívum

Tilos Rádió: a botrányos ügy már az ügyészség elõtt (videó)

Bár a médiahatóság vizsgálatot indít a Tilos Rádió ellen, mégsem valószínû, hogy a médium elhallgat. A volt ORTT elnök 'nagyon súlyos', a mostani pedig 'nem enyhe' esetnek nevezte a keresztények kiirtásáról szóló mûsorvezetõi kijelentést.

  • 2003. december 29., hétfő 18:32
Vágólapra másolva!

A Tilos Rádió ebben az évben legalább féltucatszor sértette meg a kiskorúak védelmérõl szóló rendelkezéseket, illetve a vallási érzékenységet. A december 24-ei, durván keresztényellenes mûsorvezetõi kijelentés miatt több párt és számos társadalmi szervezet is tiltakozott és a rádió bezárását követelték. A volt ORTT elnök a mégis óva int a frekvencia elvételétõl, szerinte továbbra is a fokozatosan súlyosbodó büntetés elvét kellene alkalmazni a hatóságnak.

Körmendi-Ékes Judit, az ORTT volt elnöke, médiajogász: 'Én nagyon-nagyon súlyos dolognak tartom, ami történt, de egy próbakõ is bizonyos szempontból, de jó lenne, ha ezt valóban jogi alapon sikerülne eldönteni, mert nagyon messzire vezetnek és eddig is nagyon meszzire vezettek azok az ügyek, amikor a médiajogi döntéseket valamilyen módonkörüllengete és magyrázhatatlanná tette a közvélemény számára ez a nagyon súlyos erkölcsi teher a döntéshozókon.'

Hajdu István, jelenlegi ORTT elnök megígérte az eset vizsgálatát: pénzbüntetést és felfüggesztést valószínûsített. Ám szankciók nem feltétlenül végzõdnek az ORTT-nél. Szakértõi vélemények szerint közösség elleni izgatás büntettét mind a köztársasági elnök által alá nem írt, mind régi formájában kimeríti a keresztények kiírtásáról tett kijelentés. Emiatt akár börtönbüntetésre is számíthat az elkövetõ.

***

Az MDF frakciója bejelentést tett a legfõbb ügyésznél a Tilos Rádióban elhangzott keresztényellenes kijelentés miatt. Herényi Károly frakcióvezetõ elmondta: azért fordultak Polt Péterhez, mert a rádió - szerintük - megvalósította a közösség elleni izgatás bûntettét. Ha a legfõbb ügyész elfogadja jogi álláspontjukat, büntetõeljárás megindítását javasolják, és kérik, hogy ebben az ügyben soron kívül járjon el a legfõbb ügyész.

***

A budapesti FIKSZ Rádió tulajdonosa arra kéri a médahatóságot, hogy méltányosan bírálja el a Tilos Rádióban elhangzott mûsorszámot. Az egyesület véleménye szerint 'másként kell megítélni azt, aki elõre megfontoltan sért világnézetet, mint amikor ugyanez gondatlanságból történik meg'.

Az SZDSZ-es Gusztos Péter szerint is megengedhetetlen volt a megnyilvánulás, de eltúlzott és álságos, hogy egyesek a rádió betiltását követelik egy részeg mûsorvezetõ otrombasága miatt.


Videó:  


Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról