Orbán: Szeptember 23-án nagygyûlés a Hõsök terén (+videók)
Nagygyûlést hív össze szeptember 23-ra a Hõsök terére Orbán Viktor. A Fidesz elnöke ezt Tusnádfürdõn jelentette be. Orbán Viktor szerint Magyarországnak végre fel kell ébrednie, ezért a következõ hetekben aláírást gyûjtenek a nyílt hazugság ellen.
A Fidesz elnöke beszédében úgy vélekedett, különbséget kell tenni a "kommunikációs túlzás" és a "politikai hazugság" között. A túlzás eszközével a rendszerváltás után általában minden politikus élni próbált, ebben az is közrejátszott, hogy a politika kénytelen volt alkalmazkodni a média világához. Az azonban Orbán Viktor szerint megengedhetetlen, hogy egy politikai erõ a választások elõtt baloldali utat jelöl meg, majd a választások után jobboldali irányt vesz. Orbán úgy vélte: ez a fajta hazugság aláássa az ország jövõjét. Nagy kárt okoz gazdasági téren, hiszen a korszerû piacgazdaság nem viseli el az igazmondás hiányát, a befektetõk egy idõ után elveszítik bizalmukat.
Orbán Viktor szerint a másik súlyos következmény, hogy az ilyen magatartás tönkreteszi a demokratikus alapokat, hiszen a választás nem más, mint szerzõdés az adott párt és a választók között arról, mit ígér az az erõ a szavazatokért cserében. Ha ezt a "szerzõdést" az egyik fél megszegi, akkor a demokrácia alapelvét sérti meg. Orbán szerint egyébként az említett "politikai hazugság" korlátozza a választópolgár tájékozódáshoz való jogát, ezáltal pedig megfosztja az embereket a választás szabadságától.
A Fidesz elnöke hangsúlyozta: vissza kell térni a gyökerekhez, a rendszerváltás eredeti szándékához, amit annak idején éppen az egypártrendszer által gyakorolt politikai hazugság felszámolása volt.
Orbán aláírásgyûjtést kezdeményezett a döntés szabadságáért, mert szerinte, ha eltitkolják és elhazudják az ország valós helyzetét, az emberek sem tudnak szabadon választani.
A választások értékelése
Orbán Viktor értékelte a választások után helyzetet, illetve a Fidesz választási vereségének okait is. Orbán szerint a Fidesz azért veszített, mert nem tudta bebizonyítani, elmondani, hogy az ország igenis nagy bajban van, és az emberek inkább a zsebüknek hittek, illetve azoknak a támogatásoknak, amiket a kormány nyújtott a választások elõtt, nem pedig a szavaknak.
A pártelnök megegyezett Markó Bélával, az RMDSZ elnökével arról, hogy az októberi magyar önkormányzati választás után létrehozzák az Európai Néppárt magyar tagszervezeteinek egyeztetõ fórumát.
Nagygyûlés szeptember 23-án
Orbán Viktor Tusnádfürdõn bejelentette, hogy szeptember 23-ra nagygyûlést hívnak össze a Hõsök terére. A pártelnök azt mondta, a Hõsök tere azért is szimbolikus, mert az egypártrendszer 1989-ben ott bukott meg.