NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHírtv - Archívum

Gyurcsány bocsánatot kért a "halogatásért" - Megszavazták

A parlamentben a bizalmi szavazás elõtt elmondott beszédében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bocsánatot kért õszödi beszéde stílusáért és azért, hogy "halogatták a szembenézést", de azt mondta, a költségvetés adatait nem hamisították meg, szerinte ezt csak az ellenzék állítja, így ezért nekik kell bocsánatot kérni.

  • 2006. október 06., péntek 12:50
Vágólapra másolva!



A tüntetésekrõl szólva a miniszterelnök elmondta, nincs szükség új rendszerváltásra. A Kossuth téren demonstrálók között vannak, akik új alkotmányt követelnek, és vannak akik a királysággal kacérkodnak – tette hozzá. – A demokratikus rendszer keretei megvannak, de valami elromlott. Mi, politikusok rontottuk el – fogalmazott Gyurcsány, aki szerint a rendszer ma nem úgy mûködik, mint ahogy azt a rendszerváltáskor gondoltuk. Hiányzik a demokratikus magatartás és kultúra, hiányzik, hogy a felek elfogadják egymás legitimitását – tette hozzá.

A kormányfõ azt is elismerte, hogy az elmúlt négy hónapban is követtek el hibákat. Miközben a kormány stabilizálni szeretné az ország gazdaságát a nagy reformokkal, õ maga talán oktalan hitbuzgósággal és túlzott magabiztossággal viselkedett – mondta Gyurcsány. Sem a kormány, sem a kormányfõ nem diktálhat nagyobb tempót, mint amit maga elbír, illetve amit az ország elbír – tette hozzá. – Az elmúlt idõszak túlzott költekezései miatt most a gazdasági fejlõdésben meg kell állnunk egy évre, de 2008-ra ismét növekedés várható – mondta Gyurcsány.

Lendvai megköszönte

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetõje megköszönte a baloldali szavazóknak, hogy nagy számban szavaztak az önkormányzati választáson az MSZP-re. És megköszönte nekik, hogy nem õk vannak a téren. Nekik tartoznak felelõsségel azzal, hogy Gyurcsány Ferencre szavaznak.

Az MSZP frakcióvezetõje szerint minden egyes utcai zavargás csökkenti a forint, a nyugdíjak és fizetések értékét. Ma már számokban és munkahelyekben mérhetõ az a kár, amelyet néhányan a magyar gazdaság és a nemzeti vagyon kockáztatásával okoztak az elmúlt hetekben.

Navracsics: ha nincs teljesítmény, marad a retorika

"Hatvan perc telt eddig el a vitából, és ennek a jelentõs része az ellenzéki pártok, és Orbán Viktor szidalmazásával és gyalázásával" - mondta felszólalásában Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezetõ. Hozzátette: de ez nem meglepõ, ha nincs teljesítmény, marad a retorika.

Az ellenzéki politikus szerint Gyurcsány Ferenc nem akart és még nem is nézett szembe magával és nem akart kitörni a "hazugságspirálból", csak valaki kilökte onnan azzal, hogy nyilvánosságra hozta a Balatonõszödi beszédet. A Fidesz frakcióvezetõje szerint hiába próbálta a miniszterelnök saját hazugságaikat elõször idõben kitágítani és az elmúlt 16 év hibájának felróni, majd térben valamennyi politikusra kiterjeszteni, a kormányfõnek személyesen kell vállalnia a felelõsséget.

Navracsics Tibor a kormányfõnek példaként ajánlotta Petrétei József rendészeti minisztert, akinek volt bátorsága felajánlani lemondását az MTV székház elleni ostrom után, vállalva politikai felelõsségét.

A koalíció Gyurcsány mellett

Bizalmat szavazott a parlament kormánypárti többsége Gyurcsány Ferencnek és a kormányprogramnak. A hivatalos eredmény szerint 207 képviselõ szavazott igennel, 165-en nemmel. Senki sem tartózkodott. A képviselõk név szerinti szavazással döntöttek.

A kormánypártok a korábbi próbaszavazásnak megfelelõen igennel szavaztak, az ellenzék nemmel voksolt, tizenketten pedig nem szavaztak. Gyurcsány Ferenc maga mellett szavazott, és szintén igennel voksolt Gyenesei István, az egyetlen független képviselõ is.

Forrás: hírTV, MNO, Független Hírügynökség