
A Dánia déli részén autópályán gyalogló, nagyjából háromszáz fős csoport Svédországba szeretne eljutni, ami a hidakon keresztül gyalog is lehetséges. A csoportot igazoltatás után a rendőrök továbbengedték, a rászorulókat és a gyerekeket busszal szállították tovább.
Dánia gyakorlatilag lezárta a határait: bevezette az útlevél-ellenőrzést, az autópálya forgalmát teljesen leállította. Nem fogadják a Németország felől érkező kompokat, és szünetel a két ország között a vasúti forgalom is. „Két vonatot állítottunk meg, egyet kedd este, egyet szerda délelőtt, és most érkezik a harmadik. Mindkét vonaton körülbelül száz migráns utazik, akik megtagadták, hogy a hatóságok regisztrálják őket és levegyék az ujjlenyomatukat, miután beléptek az országba. Elegendő rendőr van itt, akárhány napon keresztül fennmaradhat ez a helyzet” – közölte a rendőrség vezetője.
A vonatokról egyelőre nem hajlandók leszállni a menekültek: „Nem Dánia” és „papírok kellenek” – ilyen szlogeneket ragasztottak az ablakba. A bevándorlásellenes jobbközép kormány egy nappal korábban kezdett kampányt libanoni és török újságokban, hogy elriassza az útnak indulókat. A kabinet felére csökkentette a bevándorlóknak járó segélyeket, és felgyorsította azok deportálását, akik nem kapnak menekültstátust. Az első ilyen csoportot épp szerdán szállították vissza Németországba.













