
Egy 50 éve épült híd omlott össze Washington államban. Autók és három ember zuhant a folyóba. A híd Seattle-t kötötte össze a kanadai Vancouverrel.
„Washingtoniakat mentettünk ki a Skagit folyóból és ez az, amit ma meg kell ünnepelnünk. Össze kell fognunk és türelmesnek kell lennünk, hogy megoldásokat találjunk a forgalom terelésére” – mondta el Jay Inslee, Washington állam kormányzója.
A szemtanúk szerint a híd omlását az okozhatta, hogy egy kamion nekiütközött a tartószerkezetnek, mert nem fért át a hídon.
„Amikor közelíteni kezdett, a feleségem és én azt beszéltük, hogy 3-4 lábbal szélesebb volt a rakomány, mint a híd” – meséli az egyik áldozat. „Az utolsó pillanatban megjelent egy kisebb teherautó, amit majdnem beszorított bal oldalra. Ekkor a rakomány beakadt a hídba, egy nagy durranás és óriási porfelhő keletkezett. A teherautó valahogy átjutott ezen a távon, mi pedig fékeztünk és a híd széléről a folyóba zuhantunk” – teszi hozzá.
Az amerikai építőmérnökök szövetsége szerint funkcionálisan elavult volt az építmény. A Washington állambéli hidak több mint kétharmada rossz állapotban van. „Ez egy régebbi híd és folyamatos javításra és karbantartásra szorul. Tavaly kétszer is javítani kellett” – mondta el Lynn Peterson, a Washington állami közlekedési hivatal munkatársa.
A hídomlás miatt vízbe esett három emberből kettőt kihűlés miatt kellett kórházba szállítani.













