
A kilencvenes évek óta először nem csökkent, hanem nőtt a gyáripari foglalkoztatottság Amerikában. Ezzel a jó hírrel kezdte második elnöki ciklusának első jelentős gazdaságpolitikai beszédét Barack Obama. A folytatásban már nem volt ennyire derűlátó. Szerinte a gazdaság legnagyobb problémája az egyenlőtlenség. Az átlagos amerikaiak kevesebbet keresnek, mint tíz éve, miközben a nagyvállalati vezetők rekordprofitokat tesznek zsebre. Obama ezért részben a republikánusokat tette felelőssé, akik szerinte a kongresszusban szándékosan akadályozták gazdaságpolitikai programját.
– Ha a washingtoni politikusok felhagynak a kényelmes hozzáállásukkal és a pártpolitikai csatározással, amelyből már eddig is túl sokat láttunk, ha józan döntéseket hoznak, nos, ebben az esetben egy éven belül erősebb lesz a gazdaságunk – jelentette ki Barack Obama.
A republikánusok azzal vágtak vissza, hogy Obama csak beszél, de keveset tesz a társadalmi egyenlőtlenség csökkentéséért.
– Semmi újat nem hallottunk. Ennek mi értelme van? Semmi! Ez a beszéd egy húsvéti csokitojás, amiben nincs ajándék – replikázott a képviselőház republikánus elnöke, John Boehner.
Az amerikai gazdaság közben lassan, de biztosan halad kifelé a gazdasági válságból. A legfontosabb mutató, vagyis a munkanélküliség, amely három éve még 10 százalékon állt, jelenleg 7,6 százalékos.













