
A csíkszeredai külképviselet vezetője úgy véli, a külhoni magyarok szavazásának megszervezése a magyar közigazgatás egyértelmű sikertörténete. „Az állampolgárok többsége átvette a levélborítékokat, a honosítás és a választások a magyar közigazgatás nagy sikere, hiszen több mint hatszázezer honosítási kérelem érkezett, ötszázezer állampolgári eskü, kétszázezer regisztráció és 150 ezer szavazat, ebből hatvanezer szavazatot adtak itt le a főkonzulátuson, ez nagyon nagy dolog” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál főkonzul.
Már kora reggel nagyon sokan éltek a szavazás lehetőségével. A székelyföldiek történelmi fontosságúnak nevezték a mostani választást. „Szeretnénk, hogy a Fidesz maradjon, a lányomék is elmondják, hogy könnyebb most az élet odakint is, és mi is ezt tapasztaltuk” – mondta egy székelyudvarhelyi lakos.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) visszautasítja az MSZP elnökének azt a vádját, miszerint az elmúlt napokban nyújtott adminisztrációs segítséggel hozzájárulnának a Fidesz választási csalásához. Papp Előd azt mondta, a baloldal valószínűleg a vesztét érzi, és ezért sértegeti ismét a külhoni magyarokat.
„Készülnek arra, hogy megmagyarázhassák választási vereségüket, egy jó indok lehet a határon túli magyarság. Ezek szerint itt mindannyian csalók vagyunk és szociális juttatásokért szaladgálunk Magyarországra, remélem, hogy ezeket a hülyeségeket a magyar társadalom kidobta magából, ez négy éve a választásokon látszott” – mondta az EMNP alelnöke.
A levélben szavazó kettős állampolgárok mellett több mint ezer, magyarországi lakcímmel rendelkező szavazó is Csíkszeredán regisztráltatta magát.













