
Már kora reggeltől érkeztek a keresztalják a csíksomlyói kegytemplomhoz. Idősek és fiatalok tízezrei adtak hálát vagy imádkoztak a Szűzanyához. „Csak körül kell nézni: az, hogy az emberek teljesen ismeretlenül, csak olyan címen, hogy csíksomlyói zarándok, már testvért lát a másikban. Ez volna az igazi alapja a világbékének, a közös hit, a közös meggyőződés és az a tudat, hogy mindannyian gyermekei vagyunk a Jóistennek” – mondta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
Magyarok százai érkeztek a Délvidék számos településéről is, hogy a Somlyó nyergében személyesen is átélhessék a magyarság egyik legnagyobb ünnepét.
A csíksomlyói pünkösdi búcsú főszónoka idén Oláh Dénes marosküküllői főesperes volt, aki a megmaradás fontosságát hangsúlyozta. Arra kérte a zarándokokat, hogy őrizzék meg magyarságukat, és oltalmazzák családjukat. „Mindenekelőtt nagyon fontos volna úgy nemzeti, mint egyházi közösségeinknek fölébredni, öntudatra ébredni vagy mélytudatra ébredni.”
A köztársasági elnök másodszor vett részt a csíksomlyói pünkösdi szentmisén, idén magánlátogatásra érkezett Erdélybe. Áder János azt mondta: azt az érzést semmi nem múlja felül, amit a több százezer Szűzanyához fohászkodó magyar nyújt. „A világ minden részéről érkező magyarok úgy vélik, sehol máshol nem lehet érezni ennyire a magyarság együvé tartozását, mint a Szűz Mária lábánál.”
Volt olyan zarándok is, aki a kommunizmus évei óta most először látogatott újra haza.
A szervezők szerint a zarándokok száma idén is meghaladta az ötszázezret.













