Az európai energiaválság egyik legfontosabb változása az európai energiafüggőség átrendeződése. Az orosz energia visszaszorítása után nőtt az LNG és ezen belül az amerikai szállítások szerepe, miközben a közel-keleti válság megmutatta a tengeri útvonalak sérülékenységét. Erre reagál az Európai Bizottság: az EU energia válságkezelési terve regionális vagy uniós riasztást és kötelező áramfogyasztás-csökkentés elrendelését is lehetővé tenné, amelynél a Bizottság szabná meg az egyes országoktól elvárt villamosenergia-fogyasztás mérséklésének mértékét.
A valódi vita ezért kettős. A Bizottság érve szerint egy összekapcsolt energiapiacon egy ország egyoldalú korlátozása súlyosbíthatja a hiányt a szomszédainál, ezért válságban közös koordinációra van szükség. A másik oldalon viszont felmerül a tagállami mozgástér kérdése: ha egy ország energiaellátása kerül veszélybe, milyen mértékben dönthessen saját fogyasztásáról és saját készleteiről?
És itt érdemes leválasztani a tényt a politikai következtetésről. Az kijelenthető, hogy az EU tudatosan csökkentette az orosz fosszilis energia szerepét, és 2027 végéig teljesen ki akarja vezetni azt. Az viszont, hogy maga az uniós energiapolitika „okozta” a jelenlegi válságot, már értelmezés: a jelenlegi ár- és ellátási sokkban egyszerre van szerepe az ukrajnai háborúnak, az orosz és ukrán energiainfrastruktúra elleni támadásoknak, a közel-keleti konfliktusnak, a Hormuzi-szoros problémáinak és az európai beszerzési szerkezet átalakulásának
