
Nyugodt és józan kormányzásra van szükség, a 2010–2014 közötti rendkívüli állapotokat pedig le kell zárni – fogalmazott Kövér László a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület éves közgyűlésén Budapesten. Az Országgyűlés elnöke sikeresnek tartja a kormány tevékenységét, bár megjegyezte, hogy követtek el hibákat, amelyekből a tanulságokat le kell vonni. Ugyanakkor szerinte – mint fogalmazott – a hisztéria- és pánikkeltésben a polgári közösség mértékadó értelmiségének nem szabad az élen járni, mert az a véget jelentheti.
A polgári együttműködés hívei 25 éve döntöttek úgy: Magyarország nem ragadhat bele abba a terhes és káros örökségbe, amit az 1948 utáni időszak jelent. Ezért célként fogalmazódott meg egy olyan jövőkép megteremtése, amely a szabadságra és a felelősségre épül, és amely része lett a 2011-ben elfogadott alaptörvénynek is, hangoztatta Balog Zoltán. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke a szervezet éves közgyűlésén azt mondta: érdemes ehhez a közösséghez tartozni, ahol jobb és biztonságosabb az élet, materiális, gazdasági és szellemi értelemben is. „A szívmagyaroknak és a zsebmagyaroknak az összefogására van szükség. Mi úgy gondoljuk, hogy szívmagyarok vagyunk, ez azt jelenti, hogy nekünk az értékek az elsődlegesek, de vannak érdekeink. Miért tagadnánk, zsebünk is van, és nem mindegy, hogy abban pontosan mit találunk, meg a bankszámlákon mit találunk, ezért megértjük azokat, akiknek nagyon fontosak az érdekeik, akik elsősorban a saját megélhetésükre gondolnak. De sose felejtsük el azokat, akik talán ma még úgy gondolják, hogy elsősorban zsebmagyarok, azoknak is van szívük, és a mi feladatunk, hogy eltaláljunk a szívükig” – mondta Balog Zoltán, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének elnöke.
Nyugodt és józan kormányzásra van szükség, a 2010–2014 közötti rendkívüli állapotokat pedig le kell zárni – fogalmazott Kövér László. Az Országgyűlés elnöke, aki egyben a Fidesz választmányát is vezeti, sikeresnek értékelte az elmúlt évek kormányzását. „Ha akkor a helyzetet le lehetett írni Görögország és Magyarország párhuzamával, akkor most is le lehet írni Görögország és Magyarország párhuzamával. Éppen akkora az Orbán Viktor vezette kormány teljesítménye – aminek az elmúlt egy esztendő is a része, még mielőtt valaki ezt ketté akarná választani –, mint amilyen távol ma Magyarország attól a helyzettől, amiben Görögország van. Próbálja meg valaki átfordítani Magyarország számaira Görögország helyzetét, és aztán, ha nem esik kétségbe saját magától a feltételezéstől, hogy hol is lehetnénk, akkor józanul le tudja mérni, hogy milyen munkát végeztünk el. Tisztelt hölgyeim és uraim, a történelemben kevés ennél nagyobb sikerünk volt, mint az elmúlt négy esztendő” – fogalmazott Kövér László.
Kövér László – a bigott vallásosság vádját visszautasítva – a KDNP-t is védelmébe vette és magyarázatot adott arra, miért vezették be a vasárnapi zárva tartást. „A KDNP-t se tessék ezzel a feltételezéssel megsérteni, mert nem szolgáltak rá. Ellenben tessék elhinni nekünk, hogy vannak mögötte mindenféle társadalompolitikai, sőt urambocsá' gazdasági megfontolások is. Hogy mást ne mondjak, 350 milliárd éves szinten az a forgalom, amit a vasárnapi nyitva tartás eredményezett, és ezt mind a multik tették zsebre és vitték ki az országból úgy, hogy nem fizetnek adót érte, tisztelt hölgyeim és uraim. Ha csak nyerünk rajta százmilliárdot, de ha csak ötvenet, ami innentől kezdve nem a pénteki meg a szombati nagy bevásárlás formájában fog odamenni, hanem a vasárnap nyitva tartó, magyar tulajdonban lévő családi boltokhoz fog menni, akkor már fölteszem a kérdést: nem érte meg?” – tette hozzá az Országgyűlés elnöke.
A házelnök nevek említése nélkül óvatosságot javasolt azon ügyekkel kapcsolatban, amelyek az elmúlt időszakban a kevéssé tehetős emberek igazságérzetét bánthatták. De hangsúlyozta: ha valaki politikai hibát követ el, annak mennie kell.