
Egy XII. kerületi házban élt a férfi egy második emeleti bérlakásban. A postaládája már szinte teljesen megtelt, mégsem erre, hanem a szagra lettek figyelmesek a szomszédok. Az elhunyt egyik szomszédja azt mondta híradónknak, hogy ő nem tapasztalt semmi rendkívülit. „Nem tudom, hogy ki találhatta meg, azt mondják, hogy szagot éreztek több napja, nem tudom, hány napja” – mondta Győrvári Istvánné.
Az egyik hatósági tanú megerősítette, hogy a súlyos cukorbeteg férfit a kádban találták meg.Több lakó akkor már napok óta a folyosón terjengő elviselhetetlen szagokra panaszkodott.
– Embertelen büdös volt, azt mondták a halottszállítók, hogy akár egy hónapos is lehet a tetem. – Mennyi ideig állt fenn ez az állapot? – Még aznap elvitték, és három-négy nap alatt kiszellőzött a lépcsőház.
A hatalmas meleg ellenére a lépcsőházat ottjártunkkor is szellőztették. A fertőtlenítés és a takarás nyomai még mindig látszanak a lépcsőházban. Az önkormányzat arról tájékoztatta a Hír TV-t, hogy a rendőrségi eljárást követően azonnal elvégezték az önkormányzati lakás fertőtlenítését és takarítását.
Az önkormányzat azt közölte híradónkkal, hogy a hőségre való tekintettel és a lakók panaszai miatt a lakást ismét kitakarították az ÁNTSZ erre illetékes takarítócégével, hogy a kellemetlen szagok teljesen megszűnjenek.













