
Még a parlament utolsó ülésnapján vetette fel a kormánypártokkal szövetséges Magosz elnöke, hogy adják a mostani bérlők tulajdonába az állami termőföldeket. Sajtóértesülések szerint a kormány akár heteken belül dönthet a javaslatról.
„Az átlagos földérték ma Magyarországon nagyjából egymillió forint, tehát így lehet számolni. Ez azt jelenti, hogy 5000 milliárd forintos vagyonról van szó” – a szocialisták elnökhelyettese úgy számol, hogy ekkora vagyont veszthet az állam, ha eladják a félmillió hektárnyi szántót. Gőgös Zoltán szerint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége feltehetően azért állt elő az állami földek értékesítésének ötletével, mert rájöttek, egy esetleges kormányváltás után elvesztenék a bérelt földeket azok, akik az utóbbi 3 évben nyertek a pályázatokon.
„Most belátta a Magosz, hogy nagy valószínűséggel ezen az ágon nem tud továbbmenni, hiszen egy kormányváltás után másnap fel lehet bontani a szerződést, ugyanis a szerződés melléklete a gazdálkodási terv, aki azt nem tartja be, az automatikusan szerződésbontásra kerül. Ezért most kitalálták ezt a gazemberséget, hogy ami soha, senkinek a rendszerváltás óta eszébe nem jutott, sőt a rendszerváltás előtt sem, hogy ezt a nagyjából 5000 milliárdnyi állami vagyont nemes egyszerűséggel el fogják lopni” – mondta az MSZP elnökhelyettese.
Ha valóban lesz ilyen jogszabálytervezet, a Jobbik az Alkotmánybírósághoz fordul. A párt országgyűlési képviselője elképesztőnek nevezte, hogy a kormány hajlandó egyáltalán elgondolkodni a Magosz javaslatán. Magyar Zoltán azt mondta, hogy a döntés megakadályozása érdekében civil szervezetekkel is összefognának.
„25 éve nézik a magyar emberek azt, hogy az állami vagyon maradékát hogyan hordják szét a különböző politikai erőkhöz köthető oligarchák. Az állami földek maradtak szinte az utolsó komoly állami vagyon, ez is egyébként az össz-termőterületeinknek mindössze csak a 10 százalékát teszi ki. És most ezt a 10 százalékot is szeretnék megszerezni a fideszes haverok” – mondta a Jobbik országgyűlési képviselője.
A javaslat még a kormánypárti képviselőket is megosztja, a Fidesszel szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szerint is elfogadhatatlan az állami vagyon apasztása.
„Az állami vagyonnak az ilyen mértékű csökkentése, megosztása nem elfogadható, és meggyőződésem, hogy ez az alaptörvénybe is ütközik. Semmilyen jogszabálytervezetet nem láttunk. Ha ilyen jogszabálytervezet lenne, mint ahogy kellene, hogy legyen, tehát az eladásokhoz mindenképpen törvénymódosításra lenne szükség, ha ilyen módosítás lenne, azt nyilván be kell hozni a Házba, és ott 2/3-os többséggel kell elfogadni, mert a termőföldre vonatkozó törvény 2/3-os többséget igényel” – mondta Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő, aki hangsúlyozta, hogy csakis az állami tulajdon a garancia arra, hogy ezek a földterületek soha ne kerülhessenek külföldi kézbe.













