
Először nem a vasárnapi boltzárról szóló három népszavazási kezdeményezésről, hanem azok benyújtási idejéről vitázott a Nemzeti Választási Bizottság. Ennek azért van jelentősége, mert azonos tárgykörben csak egy kérdés vizsgálható. Az egyik tag azt kezdeményezte, a szocialista delegált, Litresits András ne voksoljon a beadványokról. Jogosulatlan előnyhöz juttatta ugyanis az MSZP elnökhelyettesének magánemberként benyújtott kezdeményezését.
Litresits egyszerűen besétált az épületbe a beadvánnyal, de nem érezte érintettnek magát az ügyben, ám végül kizárták a döntésből. „Ezt nem tudom elfogadni, én ezért magammal szemben elfogultsági indítványt nem terjesztek elő” – mondta a Nemzeti Választási Bizottság MSZP-s tagja.
A testület végül úgy döntött, az eredeti napirenddel ellentétben nem az MSZP elnökhelyettesének beadványát, hanem egy magánszemély kezdeményezését tárgyalja érdemben. Lukács Zoltán szót kért az ülésen, de – a többi beadványozóhoz hasonlóan – ő sem érvelhetett az ülésen.
Az MSZP-szimpatizánsok a választási iroda előtt tüntettek. A Nemzeti Választási Bizottság a magánszemély beadványát végül érdemben tárgyalta, de nem hitelesítette. A megállapítás szerint az a kérdés, hogy „Egyetért-e azzal, hogy mindenki számára pihenőnap legyen a vasárnap és az üzletek zárva tartsanak?” nem egyértelmű. „Ebben a rövid kérdésben is két különböző törvényt érintő döntést javasolt, és ez általában nem felel meg a jogalkotás és a választópolgári egyértelműségnek. Tehát az egyértelműség követelményébe ütközött, annak érdemi vizsgálatát végeztük el, de nem tudtuk érdemben átengedni” – fogalmazott Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.
A határozatok ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.













