
Lényegesen egyszerűbb vizsgálattal ellenőrizhetőek ezentúl a magzati kromoszóma-rendellenességek a szegedi klinikán. Az új tesztrendszer Magyarországon eddig sehol nem volt elérhető.
„A hasfalnak a megszúrásával járó mintavételt a szülészeti és nőgyógyászati klinikának a rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező munkatársai végzik el. Magának a mintavételnek a vetélési kockázata minimális, ugyanakkor még ez a minimális vetélési kockázat is nullára csökkenthető ezzel a tesztrendszerrel, amelyet mostantól kezdve fel tudunk ajánlani a várandósoknak” – fejtette ki Széll Márta, a SZTE Orvosi Genetikai Intézet vezetője.
A közel kétszázezer forintba kerülő vizsgálat elvégzése csak úgy gazdaságos, ha nagyszámú minta áll rendelkezésre, ezért ezt egyelőre egész Európában erre szakosodott laboratóriumok végzik. Az új tesztrendszert azonban a társadalombiztosítás nem támogatja.
„Ez nem OEP-támogatott, ez térítéses ellátási feladatba tartozik, tehát aki bevállalja ezt a 190 ezer forintos díjat befizetni, itt nincs mögötte OEP-támogatás. Valójában a 190 ezer forintból, azt kell, hogy mondjam, a külső szolgáltató partner által számlázott összeg, és a logisztikai feladatok, tehát szállítás, egyéb költségeit követően egy nagyon minimális olyan összeg marad, ez körülbelül 12-15 százalék, ami felosztható” – mondta el Resch József, az Uni-Med Szeged Kft. ügyvezető igazgatója.
A szegedi egyetem klinikája azt szeretné, ha az új eljárás minél hamarabb országosan is elérhetővé válna és a következő években legalább 10-12 helyen lenne lehetőség hasonló mintavételre Magyarországon.













