NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Bocsánatot kér Simicskó a Hír TV stábjától

Bocsánatot kér Simicskó a Hír TV stábjától

Bocsánatot kér a honvédelmi miniszter a Hír TV stábjától, amiért az egyik katona kedden az újdörögdi lőtéren elrántotta kolléganőnket a TEK főigazgatója, Hajdu János mellől, miközben interjút kért tőle. Simicskó István azt mondta: a konkrét esetet csak felvételről látta, de akkor is helytelen volt, amit a katona tett.

  • 2016. szeptember 22., csütörtök 21:04
Vágólapra másolva!

„Amit ott elmondtak az újságíróknak, hogy lőtéren mit szabad csinálni, hova lehet menni, hova lehet állni, az ő biztonságuk érdekében ezt közölték. És én nem tudom azt pontosan megmondani, hogy ezt betartották-e vagy sem. De akkor sem ilyen módon kell kifejezni valóban a helyreigazítást, hogy hová kell állni és hová nem, erőszakot nyilván nem kell alkalmazni, tehát ilyen módon ezt helytelennek tartom, de mondom, ki fogjuk vizsgálni” – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter.