Magyar Péter ismét élesen támadta az Orbán-kormányt, valamint a Fidesz és a KDNP képviselőit

Kormányzásának első fél évét értékelte a miniszterelnök.

  • Hírek
  • 56 perce
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Kormányzásának első fél évét értékelte a miniszterelnök a parlamentben. A felszólalásának központi eleme a sértegetés és a Fidesz-kormány hibáztatása állt. 

Magyar Péter a kabinetje eddigi munkája helyett ismét az Orbán-kormányt és a Fidesz-KDNP-t támadta és becsmérelte. Azt hangoztatta, hogy Orbán Viktorék földbe állították a gazdaságot és cserben hagytak minden ágazatot és települést.  Magyar Péter azt mondta, hogy ők egy igazságos költségvetés megalkotására készülnek.

A Mi Hazánk frakcióvezető azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy folyamatosan "terel és hazudozik. 

 Fidesz képviselőcsoportjának vezetője pedig azt jegyezte meg: a Tiszának öt hónapja lett volna arra, hogy kormányozzon, erre azonban nem került sor.

Bóka János hozzátette: a kormány intézkedései miatt nőnek az adók, az üzemanyagárak, a külföldi cégek terjeszkednek, a kkv-k pedig folyamatos nyomás alatt állnak.

Rétvári Bence azt rótta fel a kormányfőnek, hogy bár az elmúlt hat hónapról tartott volna beszámolót, de ehelyett megint csak a Fidesz-KDNP-vel, Orbán Viktorral és Mészáros Lőrinccel foglalkozott.