

Korábban is robbanthatott Budapesten a Teréz körúti merénylő – írja a Magyar Idők.
A lap szerint erre utal az, hogy a két héttel ezelőtti robbantás idején használt csőbomba megegyezik négy, korábban használt robbanószer szerkezetével. A Magyar Időknek nyilatkozó szakértő azt mondta: a jelek arra utalnak, hogy az elkövető profi volt, ennek ellenére reméli, hogy nem készül újabb akcióra.
A férfi még szökésben van, a rendőrség tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel, a lap szerint az alvilág is üldözi.