156 milliárdot mostak tisztára a megtakarítási számlával

A gazdaság kifehérítésére kidolgozott konstrukciót 2014-ben vezették be, az adatok szerint 2016 végéig több mint 2100-an éltek a lehetőséggel – írja a Világgazdaság.

  • 2017. január 18., szerda 11:20
Vágólapra másolva!

A számlát minimum ötmillió forinttal lehetett megnyitni, és kizárólag állampapírt lehet tartani rajta, az elhelyezett pénz öt év után adómentessé vált.

A lap szakértőkre hivatkozva azt írja: a magyarok ezer-kétezer milliárd forint piszkos pénzt tarthatnak külföldön, itthon pedig ennek a hat-hétszeresére teszik a szürkegazdaság méretét.