Az ügyész szerint tévesen szüntették meg az eljárást több vádlott ellen

Tévesen szüntette meg a büntetőeljárást a Fészekrakó-ügy több vádlottja ellen a másodfokú bíróság – mondta az ügyész a harmadfokú eljárásban. A védők – egy kivétellel – beérnék azzal, ha az ítélőtábla helyben hagyná a másodfokú döntést.

  • 2017. január 26., csütörtök 22:01
Vágólapra másolva!

A Fészakrakó-ügy néven elhíresült miskolci csalássorozat vádlottai részben nehéz sorsú emberek, jellemzően romák, akik segélyből, családi pótlékól éltek. Mégis kaptak bankhitelt, a pénzintézeteket hamis igazolásokkal tévesztették meg az iskolázottabb vádlottak segítségével, az elsőrendű vádlott például egy ügyvéd.

A vádlottak kihasználták, hogy 2005-ben a Gyurcsány-kormány lazított az otthonteremtési támogatás feltételein. Akkortól a szocpolt elfogadták önrészként. Az ügyvéd és társai lakáshitelhez juttatták a romákat, cserébe sápot kaptak a szocpolból. A vádlottak 50 millió forinttal károsították meg az államot és a bankokat. Az elsőfokú bíróság mindenkit elítélt. A másodfokú bíróság elévülésre hivatkozva a vádlottak egy része ellen megszüntette az eljárást, a többiek büntetését pedig enyhítette. Az ellentétes döntések miatt a büntetőügy a harmadfokon eljáró Debreceni Ítélőtáblára került.

„A jelen ügyben szereplő ingatlanok hitelfelvétele tárgyában 2008. április 24. napja után már folytatott nyomozás az elévülést valamennyi érintett elkövető esetében félbeszakította” – mondta Kovács Károlyné ügyész.

Az ügyésszel ellentétben a védők a másodfokú ítélet helybenhagyását kérték a táblabíróságtól – az elsőrendű vádlott ügyvédjének kivételével.

„Védencem fölmentését, míg másodlagosan a másodfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztéshez képest is jelentős mértékű enyhítést indítványoznék, az egyes tényállások részletes értékelését pedig védencem kívánja az utolsó szó jogán előterjeszteni” – mondta Szabó Zoltán, az elsőrendű vádlott védője.

A tárgyalást március 30-án folytatják, amikor az utolsó szó jogán a vádlottak felszólalhatnak, és várhatóan határozatot hoz a Debreceni Ítélőtábla.