Azokat várják, akiknek elegük van

Az állam felelősséggel tartozik a nyugdíjasok létminimumának biztosításáért, amelynek egyik eszköze az alapnyugdíj; ennek bevezetését tűzte ki célként az Idős Demokraták Szövetsége, amely pártként kíván indulni a 2018-as parlamenti választásokon – mondta Kabai Tibor, a szervezet alapítója Magyarország élőben című műsorunkban.

  • 2017. január 19., csütörtök 20:57
Vágólapra másolva!

A hazai időstársadalom egészét kívánja képviselni az új párt. Főként azokat várja soraiba, akik kiábrándultak a tömegpártokból. „Mi nem bármilyen pártállású nyugdíjast várunk, hanem olyan nyugdíjast, akinek elege van. Elege van abból, hogy szavazógépnek nézik, elege van abból, hogy négyévente egyszer kíváncsi bárki is a véleményére. Elege van abból, hogy mint most az aktuális kormány, egy tízezer forintos utalvánnyal megsimogatja a buksinkat, hogy ha jól viselkedünk. Felismertük azt, hogy a civil szerveződési forma nem elég az érdekérvényesítéshez, politikai érdekérvényesítésre van szükség ahhoz, hogy valóban megfelelő szinten képviselhetők legyenek a nyugdíjasok érdekei” – fogalmazott az Idős Demokraták Szövetségének alapítója.

Tekintse meg a Kabai Tiborral készült teljes beszélgetést: