
1,6 milliárd forint. Ennyit költöttek tavaly a második félévben a szakmai munkát segítő szolgáltatásokra a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményei és gazdasági társaságai. Az agrártárca mellett a belügy és néhány további minisztérium is részletes választ adott a szocialista Mesterházy Attila elsőre egyszerűnek tűnő kérdésére.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonban nem volt ilyen közlékeny. Azt válaszolták: nincsenek ilyen statisztikáik. „Én nem tudok erről a megkeresésről. Meg fogom érdeklődni” – szűkszavú volt az Emmi államtitkára, Czibere Károly is.
Mesterházy Attila szerint azonban egyértelmű a titkolózó tárcák célja. „Legutóbbi válaszra körülbelül ezeroldalnyi információ és válasz érkezett. Ez az összes minisztériumot érinti, meg a háttérintézményeket. Most pedig nem éri el a 300 oldalt. Óhatatlanul fölmerül az a gyanú, hogy valamit el akarnak titkolni. Valamit nem akarnak a nyilvánosság tudomására hozni. Olyan szerződéseik vannak, olyan tanácsadóik vannak, olyan összegű megbízásokat kötnek, ami miatt titkolózni akarnak” – jelentette ki a szocialista országgyűlési képviselő.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára elmúltnyolcévezéssel válaszolt. Dömötör Csaba arra emlékeztetett, hogy a szocialisták nyolc év alatt 84 milliárdot költöttek kommunikációra, míg ők tavaly július eleje és december közepe között csak 7,2 milliárdot.
Ám ha ezt az ütemet tartják, akkor 8 év alatt jóval többet költhet propagandára Rogán Antal minisztériuma, mint a korábbi baloldali kormányok. A Transparency International is rendszeresen tapasztalja azt, amit a szocialista politikus. „Sajnálatosan gyakran találkozunk mi magunk is azzal a jelenséggel, azzal a kormányzati hozzáállással, hogy ha valamely adatnak az előállítása kényelmetlen, nehézséget okoz vagy akár csak pestiesen fogalmazva ciki eredményre vezetne, ha kiderülne az a konkrét adat, akkor különböző hivatkozásokkal – például az adat rendelkezésre állásának a hiányával – megpróbálnak kibújni a közérdekű adatok kiadására vonatkozó kötelezettség alól” – nyilatkozta Ligeti Miklós, a szervezet jogi vezetője.
Mesterházy Attila azt ígéri: fél év múlva újra kikéri a minisztériumi költéseket.














