Eldőlt, mi épül a 25 emeletes magasház hűlt helyén

Szabadidőparkot építenek az egykori 25 emeletes pécsi magasház helyén.

  • 2017. január 06., péntek 19:28
Vágólapra másolva!

Fazekas Orsolya önkormányzati képviselő közölte, a 3400 négyzetméteres területen az új park kialakítására 134 millió forint áll rendelkezésre. A munka várhatóan idén tavasszal indul majd, és jövőre szeretnék átadni a helyieknek.

„Ugyan elbontottunk egy 25 emeletes épületet, de mellette újabb társasházak épültek, amelyben ötven-hatvan lakás van, ezek a lakások már meg vannak töltve, el vannak adva, tehát megnövekedett a lakosságszám, és bőven lesz itt olyan, aki a Hungária útról a Megyeri térre közlekedik, vagy vissza, a másik irányba. Ezt a lehetőséget tehát most felkínáltuk a lakosoknak, a tavasz folyamán elindul a közbeszerzési eljárás, ezt követi a tervezési időszak, és 2018-ban szeretnénk átadni a szabadidőparkot a lakosok számára” – közölte a Fidesz–KDNP képviselője.