Felkészült az FKF, de türelmet kér

Egy, a szombatinál is nagyobb havazással is elbírna a Fővárosi Közterület-fenntartó – a szervezet szóvivője szerint.

  • 2017. január 15., vasárnap 08:14
Vágólapra másolva!

Dorogi Gabriella közölte: az elmúlt napokban nem kellett teljes kapacitással dolgozniuk. Az FKF száz hókotrója pedig egy nagyobb havazás esetén azonnal bevethető. Azonban még így is előfordulhat, hogy a főváros bizonyos útjait hosszabb ideig nem tudják takarítani.

„Szeretnék türelmet kérni, hiszen Budapesten több mint háromezer kilométer utat kell nekünk takarítani, ebből csak a főútvonalak hossza ezerkétszáz kilométer. Tehát képzeljük el, hogy nyolcvan vagy száz autóval Kölnig kellene takarítani az utat. Ez nem egyszerű nyilván, és a megfelelő prioritási sorrendet pedig muszáj betartani, tehát a hidak, felüljárók, az autóutak, a repülőtérre vezető út, az autópályák bevezető szakaszai, a tömegközlekedési útvonalak, aztán kórházak, iskolák, logisztikai központokhoz vezető utak és utoljára a mellékutak” – mondta el a szóvivő.