Fodor: Gyurcsány vétója durcás reakció

Miniszterelnök-jelöltek között is érdemes lenne előválasztást tartani, mert ez mozgósítana leginkább az ellenzéki oldalon – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Fodor Gábor.

  • 2017. január 18., szerda 19:55
Vágólapra másolva!

A Magyar Liberális Párt elnöke Gyurcsány Ferenc korábbi vétóját a Liberálisokkal szemben durcás reakciónak nevezte, és azt mondta: jelenleg semmilyen egyeztetés nem folyik az ellenzék pártjai között az előválasztásról, így újra kellene kezdeni őket, ebben pedig szeretnének részt venni.

„Nem akarunk mi különösebb egyeztetésekbe visszaszállni az előválasztásokról, mert elindult az előválasztásokról egy egyeztetés, és azonnal meg is rekedt, befejeződött, megszűnt. Hát mibe szálljunk vissza? Az a helyzet, hogy a liberális párt ott van, végzi a dolgát, képviseli a szabadságközpontú gondolatot a mai politikai életben. Ha formálódik valami politikai erő, hogy leváltsuk az Orbán-kormányt, mi ott vagyunk, segítünk, részt akarunk benne venni, ez természetes dolog” – így a Magyar Liberális Párt elnöke.