
A helyszíni szemle szerint a jármű megállás nélkül továbbhajtott, a sofőr meg sem próbált segíteni áldozatán. A cserbenhagyó gázolót még keresik.
„A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába bejelentés érkezett, miszerint az 5402-es számú út 40-es kilométerénél, Harkakötöny közelében egy férfi fekszik. A jelenlegi adatok alapján egy megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtó gépjármű ütötte el az 50 éves kiskunmajsai férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette” – közölte Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.














