
Körözöttes kenyeret és meleg teát osztanak Miskolcon a cigány nemzetiségi önkormányzatnál. A szervezet munkatársai igyekeznek megtalálni azokat is, akik elhagyott épületekbe bújva próbálják átvészelni a hideg időt.
„Érdekes tapasztalat, hogy először, amikor megláttak, megijedtek, mert azt hitték, valamilyen hatóságnak vagyunk a tagjai, és kicsit elbujkáltak, de amikor megtudták, hogy honnan érkeztünk, akkor befogadtak bennünket, és elkezdtek velünk beszélgetni” – mondta a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke, Váradi Gábor.
A Menhely Alapítványhoz rekordmennyiségű bejelentés érkezett. A fővárosban 90, vidéken 92 százalékos a menedékhelyek kihasználtsága. „A múlt hét végén a Menhely Alapítvány este üzemelő krízisautója mellé még egy autót kellett beállítanunk azért, hogy minden bejelentésre ki tudjunk időben érkezni, ez egyelőre elégnek bizonyul, tehát két krízisautóval el tudtuk látni a feladatokat” – mondta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója.
A vöröskereszt megyei igazgatója Reggeli járat című műsorunkban azt mondta: vidéken sokszor az önkormányzatokkal dolgoznak együtt, mert ők tudják, hol vannak azok az emberek, akik segítségre szorulnak.
„A tűzifa nagyon fontos, de az élelmiszerek, a tartós élelmiszerek is azok, hiszen a belső fűtés is nagyon fontos a szervezet számára. Akik hajléktalanok, vagy viszonylag alacsony hőmérsékleten élik a mindennapjaikat, azoknak különösen fontos, hogy az állandó testhőmérsékletet tartani tudják” – közölte Szilágyi Leonóra.
„Ha nagyon szoros cipőt vesz valaki, vagy nem vesz elég vastag cipőt, akkor a láb vérkeringése romlik, ami fagyási sérülést is okozhat. Ha érzékeny, és a füle szabadon van, akkor a fül vérkeringése is megszűnhet, ami ugyanolyan tünetekkel jár, mintha megégett volna, tehát ég, piros, fáj. Nem szabad gyorsan felmelegíteni, hanem csak lassan, hogy visszatérjen a vérkeringés a szervekbe” – mondta Komáromi Zoltán háziorvos.
A tartós hideg ellenére eddig nem fordultak az átlagosnál többen orvoshoz megfázás miatt.













