
Hegedüs Lorántné, az Andrássy úti paloták ügyében született keddi elmarasztaló ítélettel kapcsolatban feltette a kérdést, hogy az ügylethez kötődő offshore hátterű cégek tulajdonosait miért nem vonták felelősségre. A politikus szerint sok esetben külföldi üzleti körök pénzmosásra használják ezeket az ügyleteket, amelyek ráadásul nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetnek.
„– Hűtlen kezelést soha nem szoktak, hogy mondjam, szerelemből elkövetni, hanem mindig valamilyen konkrét anyagi érdekek fűződhetnek, mondjuk fűződnek ahhoz, hogy ezeket a cégeket részesítse előnyben. És azért mondjunk egy-két nevet, akik érintettek ebben a kérdésben, mert ez a lényeg, hogy kik azok, akiknek az érdekében történtek ezek a csalások, hogy a magyar ingatlan vagyont kijátszották. Hát például Arie Yom-Tov, de nyugodtan mondhatnánk Ehud Amirt is.– Ők kik?– Olyan izraeli befektetők, akik a magyar ingatlanpiacot, mondhatjuk, uralják, nem most, hanem már a 2000-es évek elejétől kezdődően. Én azt gondolom, hogy az a befolyás, amit ők gyakorolnak a magyar ingatlanpiacra, az hovatovább már nemzetbiztonsági kockázat” – fogalmazott a Jobbik önkormányzati kabinetvezetője.
Tekintse meg a teljes beszélgetést:














