Jazzfesztivál, a sertések farokrágása – kétmilliárdért

Majdnem kétmilliárdot költött külföldi kiküldetésekre tavaly a második fél évben a kormány – derül ki a szocialista Mesterházy Attila által kikért adatokból, amelyeket a Bors gyűjtött össze.

  • 2017. január 07., szombat 14:13
Vágólapra másolva!

A humántárcától például egy szeptemberi izraeli jazzfesztiválra utazott el valaki egy hétre 188 ezer forintért, de néhányan A házasság globális fóruma című hatnapos konferencián is részt vehettek a Dél-afrikai Köztársaságban, 2,17 millióért. Dél-Afrikába küldte két emberét a földművelési minisztérium is, ők 15 napon keresztül tanulmányozhatták a veszélyeztetett növény- és állatfajokat 1,8 millióért, valakinek pedig az is megadatott, hogy Írországban a sertések farokrágását és kurtítását is vizsgálhassa 3 napig 306 ezer forintból.