
Száll a pára a zúzmarás nádasból, beleveszik a kis tűzrakás füstje. Nehezen indul a nádaratógép a mínusz 10 fokban. Januárban vízkereszt óta aratják a növényt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Az eső és a hó idén nem hátráltatja a munkát. A nádas területből 30-40 hektárt terveznek learatni.
– Hát a mennyiséggel szerintem nem lesz probléma, ha ilyen marad az időjárás. A minősége kapcsán viszont elmondható, hogy amit eddig sikerült kiosztályozni, az eléggé jó minőségű, úgyhogy szerintem azzal sem lesz probléma.– Hová kerül a learatott nád?– A learatott nádat először osztályozzák, majd miután megtörtént az osztályozás, a hosszabb kévékből nádszövet készül.(Hüse Gergő nádazó)
A természetvédelmi szempontok megelőzik a nádaratást. Megkezdték a terület tisztítását is, hiszen az aratásra szóló engedély csak február végéig szól.
„A nádaratás során mindig be kell tartani az előírt természeti előírásokat. Ezt azt jelenti, hogy például 40 cm fölötti vízben nem lehet aratni, mert a seiga akkor kirúgja a nádi szómákat, és akkor jövőre nem lesz ott nádas. Megvan, hogy melyik területeken arathatnak, tehát egyidejű nádat, ipari nádat, tehát ahol most is vagyunk, ennél a deponál,és hol kell felújítani, tehát hol hagyjuk meg az avas nádat, a 4-5 éves avasnádat és hol újítsuk fel, mondjuk az összeborult nádat,ami már mondjuk nagyon öreg 7 év vagy 8 évnél idősebb” – mondta Kovács Zoltán, a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park tájegységvezetője.
Egy-egy fordulóval néhány tonnát dönt le a gép a parton, melyből nádpadlót, nádszövetet és tetőnádat készítenek. A legjobb minőség exportra kerül.














