Jobbik: A miskolci Fidesz szerint Pintér is összevissza beszél?

Rabkórház épül Miskolcon, erősítette meg a belügyminiszter a Jobbik írásbeli kérdésére.

  • 2017. január 06., péntek 17:10
Vágólapra másolva!

Eszerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház üresen álló, egykori szülészeti-nőgyógyászati épületében kap helyet az új intézmény, amely a tervek szerint 2018-ra készül el. Pintér Sándor mindezt egy nappal azután közölte, hogy a miskolci Fidesz még arról nyilatkozott, az ügyben nincs kormánydöntés, a helyi ellenzéki párt pedig összevissza beszél.

„Ezek után csak halkan kérdezem meg, a miskolci Fidesz szerint Pintér Sándor is összevissza beszél? Azt gondolom, hogy az a városvezetés, amelyik egy ilyen horderejű kormánydöntésről nem tud, az alkalmatlan Miskolc irányítására, de az a városvezetés is alkalmatlan Miskolc vezetésére, aki tud egy ilyen döntésről, de azt szándékosan elhallgatja a lakosság elől” – nyilatkozta Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője.