Kövér: A reformáció erkölcsi forradalma reményt nyújt mindenkinek

A reformáció erkölcsi forradalma példa és mérce a jelen Európájának is – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke az 500. évforduló alkalmából meghirdetett emlékév megnyitóján. Kövér László arról is beszélt, hogy a magyar reformáció időszakában a kor legfelelősebben gondolkodó fejedelmei megértették, hogy a hatalom nem csupán jogokat ad nekik, hanem felelősséget is ruház rájuk.

  • 2017. január 06., péntek 22:23
Vágólapra másolva!

Johann Sebastian Bach dallamai is felcsendültek a Művészetek Palotájában a reformáció emlékévének megnyitóján, amelyen Balog Zoltán miniszter, református lelkész mondott köszöntőt. „A reformáció kritikus szembenézés önmagunkkal, szembenézés örökségünkkel. Német drámaíró mondta egyszer: »az nem érdekel, hiszel-e Istenben vagy nem, az érdekel, hogy mennyiben más az életed azáltal, hogy hiszel«. Ezt a másfajta életet felmutatni, erre nagy lehetőség a reformáció 500. évfordulója, meg egyébként minden nap is” – fogalmazott az Emmi minisztere.

„A zene elűzi az ördögöt” – Kamp Salamon evangélikus karnagy ezt a lutheri gondolatot tette a jelképes ünnepi asztalra. „A zene képes az emberi arcon felragyogtatni az örök élet világosságát, létrehozva ezzel a létezés eredeti helyzetét és állapotát, mert a művészet nem cél, a művészet eszköz, de olyan eszköz, amely az üdvösségre vezet” – emelte ki a karnagy.

Az emlékévet az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. Kövér László azt hangsúlyozta, hogy a reformáció erkölcsi forradalma reményt nyújt mindenkinek. „Reményt arra, hogy Isten teremtményeiként mindig képesek vagyunk a megújulva történő megmaradásra, reményt arra, hogy ismét olyan közösségi létformát, azaz olyan nemzetépítő államot alkothatunk magunknak, amely az anyanyelvünkkel együtt képes oltalmat és védelmet nyújtani minden magyar ember számára Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban egyaránt” – húzta alá Kövér László.

A reformáció 1517-ben kezdődött el, amikor Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes kitűzte egyházi megújulást követelő tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára.