

Helyreállt a fűtés Salgótarjánban, ahol napközben 700 lakásban egyáltalán nem volt fűtés. A helyi védelmi bizottság a városi sportcsarnokban alakított ki napközben melegedőt.
Egy sérült távhővezeték miatt kellett vasárnap reggel Salgótarján belvárosában leállítani a fűtést és a melegvíz-szolgáltatást.
„Reggel jött a közös képviselő és hozta a papírt, hogy elnézést kérnek, meg föl van sorolva a papíron, hogy melyik házakban nincs fűtés, és lehet menni a sportcsarnokba melegedni. Ha akarom, hívjak autót és elvisznek, de én nem akarok elmenni. Én egy beteg asszony vagyok” – nyilatkozta egy érintett lakó.
A hibát már szombaton észlelték. Éjszaka még működtették a hálózatot, majd reggel hozzákezdtek a vezeték foltozásának. Az extrém hidegben több száz lakás és számos közintézmény, köztük az iskola, a kollégium és a művelődési ház maradt távfűtés és meleg víz nélkül.
„Számítások szerint ez körülbelül nyolcszáz főt jelent, hiszen van, ahol egyedül laknak, van, ahol többed magukkal. A kiterjesztett, nagyobb sugárban, ahol csak csökkentett üzemmódban tudtunk menni, az plusz háromszáz, tehát így hétszáz háztartásról, a legmerészebb becslésekkel is maximum egy 2000 emberről lehet szó” – nyilatkozta Fekete Zsolt szocialista polgármester.
A hatóságok a salgótarjáni sportcsarnokot jelölték ki ideiglenes melegedőhelynek.
„Jelenleg mínusz 8 fok a hőmérséklet itt, Salgótarjánban. A környező lakásokban óránként csökken a hőmérséklet. A távhő szakemberei nagy erőkkel dolgoznak a hiba elhárításán, azt ígérik, hogy este hat órára ez sikerülni is fog” – tudósított a helyszínről a Hír TV riportere kora délután.
Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka is rendkívüli hideg várható, mínusz 15 fok is lehet.