
A 2017-es pénzügyi helyzetet értékelte szerdán a balatonakarattyai képviselő-testület. A település vezetője Matolcsy Gyöngyi a Hír TV-nek arról beszélt, hogy továbbra is vita van Balatonkenese és Balatonakarattya között a szétválás után a vagyon megosztásáról. A polgármester szerint ezekben a kérdésekben a várhatóan a bíróságnak kell majd döntenie.
„Itt van egy értelmezési vita, hogy a belterületi határvonal nem megváltoztatható, ilyen igénye Kenesének nem lehet, mert azt a népszavazás határozta meg, viszont a külterületi határvonalat lakosságarányosan kell megosztani” – mondta Matolcsy Gyöngyi.
A polgármester nem kívánt reagálni a Matolcsy Györgyöt érintő sajtóhírekre.
Igen, balatonakarattyai állandó lakos a Matolcsy György, ezt meg tudom erősíteni.
Matolcsy Gyöngyi nem kommentálta a stróman-vádakat sem.
A Magyar Narancs írta meg, hogy Matolcsy Györgynek még az első Orbán-kormány alatt sikerült a becsült árnál olcsóbban, 40 millióért privatizálnia egy állami céget, a felesége nevére. Egy 2004-es házassági szerződésükben viszont Matolcsy Gyöngyi elismerte, hogy a cégben megszerzett részesedés valójában a férjéé volt. Ez alapján a Növekedéskutató Intézet nevű kft. úgy bonyolított 100 milliós forgalmat, hogy az végig a miniszter tulajdonában volt.
„Mint polgármester nem kívánnék ebben az ügyben nyilatkozni. Úgyhogy nincsen semmilyen megjegyzésem ehhez” – jelentette ki Balatonakarattya polgármestere.
Az ügynek már nem lehet büntetőjogi következménye, mivel letelt az ötéves elévülési idő.














