Még egy ilyen súlyos trauma is feldolgozható legtöbbször

Nem csak pszichológusok segítenek majd a veronai busztragédia túlélőinek és az áldozatok hozzátartozóinak.

  • 2017. január 26., csütörtök 20:59
Vágólapra másolva!

A szakemberek megkeresik az érintettek környezetében is azokat, akik segítségre lehetnek a gyászban, legyen szó barátokról, ismerősökről, lelkészekről, papokról. Erről a lelki segítő tevékenységet koordináló pszichológus beszélt Magyarország élőben című műsorunkban. V. Komlósi Annamária szerint még egy ilyen súlyos trauma is feldolgozható legtöbbször, ha megvan a megfelelő segítség.

„Az emberi természet velejárója, hogy veszteségeink vannak az életünk során, ezeket valahogy fel kell dolgoznunk, és erre a lélek fel is készült. Ez hosszú időt vesz igénybe. Amióta emberek vannak, azóta működik a gyászfeldolgozás, a veszteségnek a feldolgozása. Tudjuk, hogy minden kultúrának bárhol a világon megvannak a maga rítusai a feldolgozásra. Azt is tudjuk, hogy ez milyen hosszú idő. Tehát még a magyar hagyományok szerint – pontosan tudjuk itthonról: minimum egy évet szoktunk mondani – egy átlagos veszteség, haláleset kapcsán is fel kell dolgozni, ami bennünket ért” – fogalmazott az egyetemi docens.

Tekintse meg a V. Komlósi Annamáriával készült teljes beszélgetést: