Meghosszabbítaná a kikapcsolási moratóriumot az LMP

A mostani szabályok szerint ma lejár a határidő, vagyis a szolgáltatók mától újra kikapcsolhatják az áramot, a távhőt és a fűtést nem fizető ügyfeleiknél.

  • 2017. január 09., hétfő 13:03
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki párt a teljes fűtési szezonra, azaz október közepétől április közepéig kiterjesztené az intézkedést. Javasolják továbbá, hogy a kabinet törvényben kötelezze az önkormányzatokat arra, hogy nyissanak melegedőket a kritikus időszakokban azoknak, akik otthon nem tudnak fűteni.

„A legfontosabb lépések lennének ezekben a napokban, hogy az önkormányzatok, a polgármesterek kötelező jelleggel nyissanak meg olyan irodákat, olyan helyiségeket – lehet ez az önkormányzat irodája, az önkormányzat hivatala, egy művelődési ház, bármilyen önkormányzati fenntartású intézmény –, ahol ezeket a kemény mínuszokat át lehet vészelni. Van erre vonatkozólag jogszabály, amelyben előírják a települések részére, hogy életveszély esetén segíteni kell a rászorulókon, van erre belügyminisztériumi kérés, de úgy látjuk, hogy ezek a garanciák, ezek a feltételek nem elegendők. Egész egyszerűen utasítani, a törvény erejével kötelezni kell a településeket” – mondta Kanász-Nagy Máté.