
Szerdán este a Szeged belvárosi részénél és a medencés kikötőnél kezdte meg munkáját a Jégvirágnak keresztelt jégtörő hajó. Súlyával töri a jeget, illetve a farmhullámmal.
„Első lépcsőben most elsősorban a vízi létesítmények környékén, illetve még ahol zajlik jég, ezen a környéken működnek a jégtörő hajóink, a zajló jeget egyelőre tereljük, hogy ne alakuljanak ki kedvezőtlen torlódások. A vízi létesítmények környékén pedig a hajóutat tartjuk fenn, a hajózsilipek környékét, illetve azokat a jégzajlásokat figyeljük, amelyek a létesítményeket esetleg károsítják” – mondta el Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője.
Csütörtökön a Tisza Szeged alatti részét már szinte egybefüggő jég borította. A jégtörő hajó folyamatosan lazítja a jeget, elsődlegesen a kikötőben, illetve annak bejáratát teszi szabaddá.
„A Jégvirág V-ös hívójelű jégtörő hajó az Országos Műszaki Irányító Törzs utasítása alapján a szegedi medencés kikötő és a bejárati csatorna használathoz szükséges jégtörési feladatokat kezdte meg a tegnapi nap folyamán, és ma is ezek a folyamatok vannak végrehajtás alatt. A jégtörő alkalmazásával a kollégák a jég feltörését és szükség esetén a jégtáblák terelését végzik” – ismertette Kozák Péter, az Ativizig igazgatója.
A Dunán egyelőre még nem alakult ki olyan helyzet, amely jégtörést igényel. Országosan december 15-től 18 jégtörő hajó és két jégterelő hajó állítható azonnal szolgálatba, ha arra van szükség.














