
Egy mellékhelyiségben támadták meg Alagi Rolandot 2016 szeptemberében. A férfi párjával és nevelt lányával szórakozott a falubálban, a művelődési ház udvarán. Amikor bement a mellékhelyiségbe, elmondása szerint ketten nekiestek, és minden előzmény nélkül ütni kezdték.
Roland állítása szerint bántalmazói a rendezvény hivatalos biztonsági őrei voltak. Néhány nappal később beszélt először a történtekről, akkor még jól látszottak arcán a verés nyomai. „Nagyon csúnyán nézett ki, a jobb felemen is volt seb, be volt dagadva, a bal felemet pedig komoly szemvizsgálatnak, ct-vizsgálatnak vetették alá” – mondta.
Az orvosok megállapították, hogy a szeme nem sérült, viszont a szemüregcsontja szilánkosra tört.
A brutális bántalmazás a környéken élőket is felháborította. „Tökéletesen meg vagyok bizonyosodva, hogy érdemtelenül kapta ezt a dolgot. Ez a brutalitás felháborító” – mondta egy helyi férfi.
A rendőrség kikérte a térfigyelő kamera felvételeit, és a tanúkat is meghallgatta, de egyértelműen nem tudták azonosítani az elkövetőket, ezért felfüggesztették a nyomozást. „Én két embert konkrétan, névileg nem neveztem meg. Kettő zöld mellényes, számmal ellátott biztonsági őr volt. Én folyamatosan a rendőrségnek azt a felelősségét vetem fel, hogy ha én meghalok, akkor itt ki a felelős” – jelentette ki Alagi Roland.
A sértett férfi fellebbez a nyomozás felfüggesztése ellen az ügyészségen.














