
„Brüsszel egy utópia rabja lett. Az utópiát úgy hívják, hogy nemzetek feletti Európa” – fogalmazott a miniszterelnök a Lámfalussy-konferencián. Orbán Viktor szerint Európa gazdasági, demográfiai, biztonsági és külpolitikai válsággal küzd. Elvesztette versenyképességét, és fuldoklik az adósságban. A bevándorlás miatt romlott a közbiztonság és Európa sem Szíriában, sem Ukrajnában nem tudja befolyásolni az eseményeket, tette hozzá a kormányfő.
„A szakadék széléig gyalogoltunk, elfogyott a lábunk alól a talaj, a világ ötödik legnagyobb gazdasága vált ki az Európai Unióból. Ha ezt a munkát folytatjuk, így haladunk tovább, a folyamat nem áll meg. Tehát el kell ereszteni a föderalizmus illúzióját. Ebből az következik, hogy Európát magát is többpólusúvá kell tenni. Ha önök ebből a távlatból értelmezik mindazt, amit a visegrádi országok csinálnak, akkor láthatják, hogy pontosan ezt a célt tűztük ki magunk elé” – nyilatkozta a miniszterelnök.
A jegybank elnöke is Brüsszelt okolja az euróövezet gyengélkedéséért. „Mi ezt megszorításnak nevezzük, megszorító intézkedéseknek, hiszen ezek az intézkedések a munkahelyek elvesztését eredményezik, a GDP-növekedés megszűnésével és bizalomvesztéssel járnak, ami összességében fenntarthatatlan makrogazdasági utat eredményez” – emelte ki Matolcsy György.
Másként látja az IMF volt vezérigazgatója. Szerinte sokkal inkább a tagállami kormányok gazdaságpolitikája okoz gondokat az euróövezetben. „Azt mondják a nacionalista csoportok, hogy az unió megbukott, de ha alaposabban elemezzük a helyzetet, akkor azt látjuk, hogy éppenséggel a tagállami kormányok, a nemzeti kormányok és nem az unió intézménye, amelyek a fő kiváltó okai voltak a jelenlegi szakpolitikai konvergencia hiánynak és az alacsony növekedésnek” – húzta alá Jacques de Larosiére.
A Nemzetközi Valutaalap egykori igazgatója a munkaerőhiányra a bevándorlást ajánlja, valamint közös európai kül- és védelmi politikát sürgetett. Idén egyébként Jacques de Larosiére kapta az euró atyjáról, Lámfalussy Sándorról elnevezett díjat.














